Téma
Fák idézetek
-
Képzeld el, hogy élsz, élsz, egyik napról a másikra, időtlen idők óta, semmi célod, amit még elérhetnél, mert már elértél mindent, semmi vágyad nem maradt kielégítetlen; a haláltól nem félsz, betegség nem aggaszt - hisz a bölcsek köve gyógyír lenne minden bajra -, nincs miért harcolnod, küzdened! Mi értelme marad akkor az életednek? Csak sétálgatsz vagy üldögélsz egész nap, és nem tudsz semmit sem tenni, amit már meg ne untál volna az örökké tartó ifjúság alatt... Csupán egy dolgot nem tettél meg: nem ölted meg önmagadat.
-
Ahogy egy magban ott rejlik a leendő fa jellege, törzse, lombja, minden levele s talán életének története, úgy jelenik meg az emberi szellemben földi születése előtt, "magszerûen", csíra állapotban (néha még képszerûen) is eljövendő életsorsa. Idő kell hozzá, míg kibomlik. Sok "Ezt már láttam" élménynek ez a titka. Müller Péter
-
Ha a mag folyamatosan kímélni próbálja magát, nem sarjad belőle új élet. A mag rettenetes küzdelem során veszíti el azt, amit az identitásának hisz - elveszíti a biztonságát, az épségét, és sebezhetővé válik -, hogy aztán később sokágú, levelektől terebélyes fa legyen belőle, és bőséges gyümölcsöt és virágot hozzon. E nélkül a sebezhetőség nélkül, e nélkül az önkéntes átváltozásra való nyitottság nélkül azonban nem fog kihajtani. Sadhguru
-
Vizsgáljátok meg a legjobb és legtermékenyebb emberek és népek életét és nézzétek meg, hogy a büszkén magasba terebélyesedő fa vajon meglehet-e rossz idő és viharok nélkül: hogy a kedvezőtlen körülmények és akadályok, mindenféle gyûlölködés, féltékenység, önzés, bizalmatlanság, keménység, bírvágy és kegyetlenség nem a legkedvezőbb körülmények-e, amelyek nélkül aligha lehetséges számottevő gyarapodás még az erényekben sem? A méreg, amelybe a gyöngék belehalnak, csak erősíti az erőseket - és ők nem is nevezik méregnek. Friedrich Nietzsche
-
Ijesztő, ahogy ezek a faóriások lassan haldokolni kezdenek, tegnap reggel még a koronájuk csúcsán volt észrevehető egy kis vörösség, ma már az egész fát átlengi valami rőt szín, mintha bengáli tûz égne a lombjai között. Az ember alázatot tanul a gigászok türelmétől, ahogy ezek a gesztenyék és platánok az őszt elviselik: moccanás nélkül, egy helyben állnak, s reggelre, mint egy sárga tócsa áll a lábuk körül az éjjel lehullott avar. A növények magánya rettenetes, százszorosa az emberének, és magányos haláluk ezerszer olyan szánalomra méltó. Minden bajunk, gondunk eltörpül itt e fák alatt. Ahogy ők nem tudnak nevetni, úgy nem tudok én sem, és a sorsomat bevárni sem tudom úgy, mint ők. Örkény István
-
Mindig úgy véltem, az ember olyan, akárcsak a fû tavasszal: erős, egészséges, zöld, és ha eléri a középkort, akkor megfakul. Úgy, mintha ősz lenne, akárcsak a fûszál, amikor bevégzi. Eltûnik, és soha nem tér vissza. Pont úgy, akár egy fûszál. Igen, aki meghal, annak bizony vége. Legalábbis így gondolom, mióta felnőttem.