Téma
Feleség idézetek
-
Különös, kiemelten fontos helyet kapott az ember (...) ebben az univerzumban azáltal is, hogy Isten valamennyi élőlény között csak őt teremtette önmaga képére, szemben más mítoszokkal és vallásokkal, amelyek isteneiket gyakran nem-emberi, félemberi vagy állati lényekkel, illetve akár szörnyekkel azonosították. Hankiss Elemér
-
Ha gyereked lesz, már nem látod annyira sötéten a világot, mint korábban. Tompul a világ abszurditása és rútsága, az emberek többségének határtalan ostobasága, és azok gyávasága, akik falkában támadnak. Ha gyereked van, fényesebben ragyognak a csillagok az égen. Minden hibádat, tévedésedet és baklövésedet helyrehozza a hála, amit a gyermek tekintetében látsz. Guillaume Musso
-
Ilyen lehet, amikor a maradandó emlékekről beszélünk, ilyen vagy valami hasonló, amit az ember a megfelelő időben, a megfelelő szögből pillant meg, olyan kép, ami fény sebességével rúgja félre az érzelmeket. Olyan tisztán áll előtted, hogy az időközben eltelt események semmivé foszlanak. Ha a világ és az akarat közt a vágy zárja be a kört, akkor a kör bezárul. Stephen King
-
Azt képzeltem, hogy kívülem senki és semmi sem létezik az egész világon, hogy a tárgyak - nem tárgyak, hanem képzetek, melyek csak akkor jelennek meg, amikor rájuk irányul figyelmem, és mihelyt megszûntem rájuk gondolni, ezek a képzetek nyomban eltûnnek. Szóval Schellinggel egyeztem abban a meggyőződésben, hogy nem a tárgyak léteznek, hanem a hozzájuk való viszonyom. Lev Tolsztoj
-
A Természet kegyetlen, csakis egészséges gyermekeit gondozza, a betegeket magukra hagyja, sőt, fenyegető fegyvereket szegez létüknek. Tudod, nekem a Természet régen csupán képkiállítás volt, hogy szellemem és kezem erejét gyakoroljam rajta, de ez most megváltozott, mert nem érzek, nem sejtek semmi mást, csakis a Természet rettenetét. Ernst Theodor Amadeus Hoffmann
-
A szavak, amelyekkel meghatározzuk a teremtőt, tükrözik, milyennek látjuk magunkat. Ha Istent félelmetesnek képzeled, aki előtt folyton szégyenkezned kell, ez azt jelenti, hogy tele vagy félelemmel és bûntudattal. Ha viszont Istent szeretetteljesnek és könyörületesnek látod, ez azt jelenti, hogy te is ilyen vagy. Elif Safak
-
Minden napon, minden óra minden percében meg kell bizonyosodnom arról, hogy bírom-e még szerelmesem szemében azt a tetszést, amit ő kihívott belőlem és bír az én szememben. S erről meg is bizonyosodhatom, mert amint eljő a pillanat, még szebbnek lát és még jobbnak látom, mint ahogyan gondolta, mint ahogyan gondolhatom. Az egymásra találás élményében ez állandóan megtörténik, miközben semmi nem változik, holott minduntalan másként történik ugyanaz velünk. Az egymásra találás élményére azonban mindig újra várni kell. A várakozás örökkévalósága pedig nem is lenne elviselhető, ha nem tartalmazná az egymásra találás szünetjelét: nélküle nem múlik el az idő, üresre telik a hiányától; úgy megsûrûsödik vele, akárha megállna velünk. Az egymásra találás örömében a kölcsönös tetszés üli a nászát, és ez a várakozás minden kínját elfeledteti. Tíz évet, száz évet is feledtet. Nádas Péter