Téma
Feleség idézetek
-
Egyetlen pont van csak, amikor mi uralkodunk az időn. Ezek azok a ritka pillanatok, amikor teljesen elmerülünk az időben, és éppen ezért nem is érzékeljük. Ilyenkor kiiktatjuk ezeket a pici, máskor egymásba illeszkedő fogaskerekeket, ilyenkor könnyedén vitorlázunk az élet üresjáratában. Ezek a szerelem pillanatai.
-
Amikor 0-ról 1-re, aztán 1,5-re, aztán 3-ra, majd 5 és 10 km-re előrelépsz, elkezdesz gondolkodni, meddig juthatsz el. Ez a fajta idióta gondolkodás vesz rá embereket, hogy felállítsák az egy perc alatt fejjel feltört tojások világrekordját (80 amúgy), és ez vezetett el engem oda, hogy elkezdjek gondolkodni, vajon végig tudnék-e futni egy maratont.
-
A költők az mondják, hogy a tudós elhatárolja magát a csillagok szépségétől - egyszerûen gázatomokból álló gömböknek tartja őket. Semmi "egyszerûen". Magányos éjszakákon én is látom a csillagokat és érzem szépségüket. Többet vagy kevesebbet látok-e, mint a költők? Az égbolt végtelensége kiterjeszti a képzeletemet, s mintegy csodahintón utazgatva, saját kis szememmel akár egymillió éves fényt is megláthatok a végtelen csillagrendszerben, amelynek én is része vagyok... talán az én testem anyaga éppúgy dobódott ki valamilyen elfelejtett csillagból, mint ahogyan lám, most is anyag lökődik ki ott, abból a csillagrobbanásból. (...) A világmindenség nem lesz kevésbé misztikus, ha tudunk egyet-mást róla. Sokkal csodálatosabb az igazság, mint azt a múltban bármelyik mûvész megálmodhatta! Richard Feynman
-
Életünkben jelen van a megszokottságnak egyfajta érzéstelenítője, amely eltompítja az érzékeket és közöny mögé rejti a létezés csodáját. Azoknak, akiknek nem kenyerük a költészet, érdemes olykor erőfeszítést tenniük e közöny legalább átmeneti lerázására. Mi a legjobb módja annak, hogy szembeszálljunk a megszokással? Ténylegesen nem repülhetünk el egy másik bolygóra. De ismét szert tehetünk arra a képességre, hogy szokatlan szempontból tekintsünk a világunkra, mintha most támolyognánk életre egy új világon. Richard Dawkins
-
Gyermekéveid már elmúltak. Eddig csak azok körében éltél, kik a te boldogságodat saját boldogságuk egyik fő-részének tekintették. Szeretet ápolt s vezetett minden lépteiden. Ártatlan örömeid között nem ismerted az aggodalmat s az élet gondjait. De most már kilépsz a világba az emberek közé, kik saját érdekeiket a te boldogságodnak föl nem áldozzák. Kevesebb szeretettel, több szigorral s gyakran kíméletlenül ítélik meg tetteidet és legfeljebb cserébe adnak örömet örömért, szeretetet szeretetért s még jó szerencse lesz, ha e cserében is meg nem csalnak. Az élet gondjai maholnap saját erődet s belátásodat is igénybe veszik. Deák Ferenc