Téma
Feleség idézetek
-
Nem úgy félek ám én a haláltól, hogy akkor én most remegek, meg izzadok, hogy halál, meg ilyenek. Hanem, hogy nem tudom, hogy mi lesz. Próbáltam már belegondolni is, hogy mi lesz, de mindig csak a sötétségig jutottam. Nem tudtam tovább képzelni. És ettől olyan rossz lett, hogy nem igaz. Mert tudom, hogy nem fáj, de ha nem fáj, akkor meg mi? Cserna-Szabó András
-
Gondolataink, akár a levegő, körülvesznek, magunkba szívjuk akaratlanul is. Érlelés közben szárnyakat képzelünk a tetszetősebbeknek, és merészen szárnyra bocsájtjuk őket. Mindet, amit a világból megértünk, mindet, amit évezredek óta felénk hömpölygetett az emberi elme. Ennek az óceánnak a hömpölygése és kitartó sodrása tudásunk kavicsait görgetve csiszolódtak. Próbakövek életünkhöz. Tar Károly
-
Ha a tudomány az igazságot adja nekünk, akkor az erkölcs a jót és helyeset, a politika az igazságosságot, a vallás tartománya pedig az ígéret és várakozás. Fő feladata leküzdeni az elkeseredést és reménytelenséget, válaszul az emberi tragédiákra, a konfliktusokra, a törékeny emberi sors durva, váratlan és megmagyarázhatatlan tényeire. Ilyen interpretáció mellett a vallások nem elsődlegesen igazak, sem pedig jók vagy igazságosak; ha úgy tetszik, inkább emlékeztetők, kísérletet tesznek a bánaton, félelmen, aggodalmon, és megbánáson való túllépésre, gyógyírt kínálnak a fájó szívre, legalábbis nagyon sok - ha nem minden - ember számára. Paul Kurtz
-
Ahhoz szoktunk hozzá, hogy több figyelmünk van, mint amennyi inger. Ezért a kirívó ingerekre odakapjuk a fejünket. Sőt, mivel a figyelem használata az unalom ellenszere is, a fontosság analógiája is, ezért nagyon kielégítő is valamire figyelni. Viszont emiatt az általános figyelmi ingerszintünk belépési küszöbe is megnőtt, úgyhogy nehezebb az olyan dolgokra figyelni, amelyek nem annyira ingergazdagok. Ilyen például a tanulás, egy baráti beszélgetés vagy a monoton feladatok elvégzése valami nagyobb cél elérése érdekében. (...) Kezdj el úgy gondolni a figyelmedre, mint egy szûkös erőforrásra, amit mi is, és mások is tudnak irányítani! Ezek egybevághatnak, és kialakulhat egy jó egyensúly, de a figyelemirányítás képessége végül is az egyének felelőssége lesz. A te döntésed, hogy mire akarod fordítani a figyelmedet. Csak ez a döntés most nagyon sokszor tudattalan, sodródás az ingerek árjával. Ha tudatosítod magadban azt, hogy most már több inger van, mint figyelem, és hogy a figyelmed elfogyhat, így nem jut olyan dolgokra, amiket fontosnak tartasz, de amelyek nem annyira ingergazdagok, akkor igenis tudsz ez ellen tenni. Szertics Gergely
-
A világ egyre inkább afelé halad, hogy nyomasszon bennünket. A boldogság nem használ a gazdaságnak. Ha megelégednénk azzal, amink van, miért kéne több? Hogyan adsz el egy ránctalanítót? Eléred, hogy az emberek aggódjanak a koruk miatt. Hogyan veszed rá őket, hogy egy pártra szavazzanak? Eléred, hogy aggódjanak a bevándorlás miatt. Hogyan köttetsz velük biztosítást? Eléred, hogy aggódjanak, minden miatt. Matt Haig
-
Némileg rejtélyes az a tény, hogy a Világegyetem egész anyagtartalma az általános törvényszerûségeknek engedelmeskedik. Ha a világmindenség valóban véletlen jellegû volna, és tisztán valószínûségi alapon mûködne, akkor azt várnánk, hogy a fizika törvényei által megfogalmazott szabályszerûségek egy idő után megváltoznának vagy akár meg is szûnnének. Egy olyan világegyetemben, amelyben bármi megtörténhet, akár az is előfordulhatna, hogy a fizika alapvető törvényei egyszerre csak érvényüket veszítik. Keith Ward
-
El sem tudod képzelni, milyen szörnyû látni, ahogy a gyerekednek egyre romlik az állapota, és nincs semmi, amivel segíthetnél rajta. Fent ülsz az érzelmek hullámvasútján, egyszer Istenre haragszol, máskor úgy érzed, elárultak, megint máskor maga alá teper a teljes kudarc és pusztulás érzése. (...) Minden egyéb mögött ott dobol a végtelen kétségbeesés, és ettől valahogy kiüresedsz. Az öröm helyén egy tátongó ûr áll. Nicholas Sparks
-
Elmondom én, hogy milyen a halál. Puritán, nyugodt és csöndes. Úgy emeli át az embert az emberi létből az emberi nemlétbe, hogy még egy zökkenőt sem tapasztal az, aki ilyen szerencsés lehet. De hát a halálnak százféle arca van. Csak kapja meg a nyugodt áldomást, csak akkor lesz gyors a halál, ha az, aki beszélt róla, aki mert róla írni, aki mert vele találkozni, másodszor sem fél tőle.