Téma
Feleség idézetek
-
Minden állandó mozgásban van, és noha egy fal két téglája egyformának látszik, sosem lesz azonos a kettő. És ami még fontosabb, ugyanaz a tégla sem marad ugyanaz. Elhasználódik, észrevétlenül szétmállasztja a levegő, a hideg, a meleg, az eső, és ha évszázadokon keresztül figyelemmel kísérhetnénk, végül csak a hûlt helyét látnánk. Minden élettelen dolog szétforgácsolódik, minden élő haldoklik. Paul Auster
-
Hosszú ideig úgy tûnt számomra, hogy az élet most fog kezdődni - az igazi élet. De mindig volt valami akadály az utamban, valami, amin előbb túl kellett jutnom, valami befejezetlen ügy, letöltendő idő, valami, amiért vagy amivel még tartoztam. Aztán kezdődhet az élet. Aztán végre rájöttem, hogy ezek az akadályok maga az életem.
-
Hogy hogyan éled az életed, csak rád tartozik, de emlékezz arra, hogy a szívünket és a testünket egyszeri ajándékként kaptuk. És mielőtt észrevennéd, a szíved kimerül. És ami a testet illeti, eljön az a pont, amikor már senki sem pillant rá és még kevesebben akarnak közel kerülni hozzá. Most éppen sok a bánat, a fájdalom, de ne fojtsd el! Mert együtt jár velük az öröm, amit átéltél.
-
Megtanultatok félelemben élni. Hallottatok a legrátermettebb túléléséről, a legerősebb győzelméről, a legügyesebb sikeréről. De roppant kevés szó esik a legszeretőbb dicsőségéről. Természetesen igyekszel a legrátermettebb, a legerősebb és a legügyesebb lenni így vagy úgy, és ha valamilyen helyzetben úgy látod, hogy a fentiek egyikének sem felelsz meg, akkor elfog a félelem, hátha veszítesz; mert úgy hallottad, hogy aki veszít, az kevesebbé válik. Neale Donald Walsch
-
Minden emberi lényben van valami, ami nem szereti a korlátokat, valami, ami arra vágyik, hogy határtalanná váljon. Ilyen az emberi természet: mindig arra vágyunk, hogy többé váljunk, mint amik jelenleg vagyunk. Nem számít, hogy mennyit érünk el, mindig valami többé szeretnénk válni. Ha mindezt közelebbről szemügyre vennénk, akkor felismernénk, hogy ez a vágyódás nem a többre, hanem a mindenre irányul. Mindannyian azt keressük, hogyan váljunk végtelenné. Az egyetlen gond, hogy ezt fokozatosan, lépésről-lépésre próbáljuk elérni. Sadhguru
-
Tudod, az álom az igen tiszteletreméltó isten, de esze ágában sincs, hogy olyanok után szaladgáljon, akik könnyû lábbal futnak előle. De ha lefekszel egy kényelmes heverőre, az álom szereti a kényelmet, odatelepszik melléd, és bő palástjával majd betakar, azzal pedig az embereknek nem csak a szemét zárja le, hanem az emlékezetét is homályba borítja. Boleslaw Prus
-
Csak a buta ember haragszik másokra (...). A kő azért hull lefele, mert súlya van. Hát örökre zöld ifjú maradok? Mikor fogom már megtanulni, hogy pontosan annyit adjak magamból az embereknek, amennyiért megfizetnek! Ha azt akarom, hogy becsüljenek és magamat is becsülhessem, meg kell mutatnom, hogy szegénységem áll az ő gazdagságuk szolgálatában, szívem azonban ezer mérföldnyire van arcátlanságuktól, s magasabban élek, semhogy megvetésük vagy kis kegyeik elérjenek. Stendhal