Téma
Feleség idézetek
-
Az irigység a középszerûek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket, mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy az jó, és hogy a mennyország kapui csak a magukfajta korcsok előtt nyílnak meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, milyen szegények lélekben, szellemben és testben. Boldog az, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk. Carlos Ruiz Zafón
-
Szürke, hideg tél jött. A völgy felett az ég kémények füstjétől mocskolódott. Közelebb bújtak egymáshoz a házak, a kutyák hallgattak, csak a hó ropogott, ha le-lezuhant egy-egy ház tetejéről, vagy csizma lépkedett benne. Arcnélküli emberek jártak az utakon, azok is ritkán, boltba, kocsmába. Villanyok égtek, az udvarokra mint egy mocskos lavór vizet löttyintették ki az ablakok a negyven wattos égők fényeit. Van a világnak vége. Ilyen lehet. Jónás Tamás
-
Azt hiszem, életemben először éreztem, hogy "jól nézek ki". Érted? Arról a jóleső érzésről beszélek, amikor belenézel a tükörbe, és életedben először áll jól a hajad. Nem hiszem, hogy olyan sokat kellene törődnünk a testsúllyal, az izmokkal és a jó frizurás napokkal, de amikor minden összejön, az kellemes érzés. Tényleg az. Stephen Chbosky
-
A megszokott, természetes környezetből kiszakadni egy kicsit olyan élmény, mint amiről a sztratoszférát megjárt ûrhajósoktól hallunk: visszatérve másként látják az őket körülvevő természetet és embereket, az élet apró-cseprő dolgait, mint annak előtte. Lenyûgöző érzés ez, melynek azonban egy adag búskomor nosztalgia ad némi keserû utóízt.
-
Amikor meghalunk, egyszerûen szétszóródunk a semmiben, függetlenül attól, hogy mennyi fájdalmat, félelmet vagy megaláztatást kellett elviselnünk életünk során, hogy mennyi szomorúságot vagy gyászt kellett átélnünk. Bátorrá tesz a tudat, hogy a végén tiszta lapot kapok. Az ember egy pillanatra tudatra ébred, hogy azt csináljon vele, amit akar, aztán az visszakerül a világegyetemhez. Nem vagyok vallásos, de még én is el tudom fogadni, hogy ez a legmagasabb szintû megváltás. Nem kell félni az elmúlástól; elképzelni sem tudom, hogy ennél közelebb lehetne kerülni a bûnök alóli feloldozásához.