Téma
Feleség idézetek
-
Valamikor régen minden más volt. Régen az embereknek volt otthonuk, voltak szüleik, és mindenki iskolába járt. Városokban bővelkedtek az országok, és az országoknak volt vezetőjük. Az emberek kalandból vagy pihenésképpen utaztak, nem a túlélés miatt. De mire én felnőttem, a nagyvilág beteg viccé vált. Elképesztő, milyen gyorsan szabadeséssé tud válni egy megcsúszás, a szabadesés pedig pokollá, ahol úgy éltünk, mint a szellemek egy kísértetvilágban. Jeff VanderMeer
-
Elértünk egy olyan pontra, ahol már annyira szerettem, és annyi közünk volt egymáshoz, hogy én képtelen lettem volna ugyanúgy folytatni. Többet szerettem volna, vele akartam lenni. Egész egyszerûen elképzelni sem tudom, hogy egy helyben topogjunk, hogy ugyanezt folytassuk akár egy kicsit is hosszabb távon. Vagy előre, vagy vissza, de mozdulni kellett.
-
Csak egy olyan ember van a világon, mint te. Azt mondják, hogy mindenkinek három hasonmása kószál a világban, de a hasonlóság csak a külsőtökben mutatkozik meg. Úgy hiszem, egyetlen ember sincs, aki pontosan ugyanolyan, mint te. Nyilván vannak dolgok, amiket nem tudsz megcsinálni, és olyanok, amiket pedig csak te tudsz megcsinálni. Ez az, amiért szeretem az embereket, és ezért hiszem azt, hogy az emberek nem tudnak egyedül élni. Hamaszaki Ajumi
-
A tudós szellemi munkájában nem csak a kor szavára hallgat, hanem személyes motivációkra is. E tekintetben a tudós éppen olyan, mint a többi halandó. A kor szükségletei csak a tudományos előrehaladás általános kereteit szabják meg. De a tudós mint egyén nem a korigényben lel élvezetre és kalandra, őt nem a kor szava serkenti magányos, éjszakába nyúló munkára. A tudós ugyanolyan személyesen érdekelt saját mûvében, mint a költő.
-
Az "államról" alkotott legalapvetőbb tévképzetünk, hogy valamilyen távoli, napfényes kamrában, lakkozott mahagóni asztalok, mély bőrszékek és álmatlan férfiak és nők között van egy csoport, amely olyan bölcs, olyan jóindulatú, olyan mindentudó és olyan megronthatatlan, hogy a kezükbe kellene adnunk gyermekeink taníttatását, az idősek oltalmazását, a szegények megmentését, az elengedhetetlen szolgáltatások biztosítását, a betegek gyógyítását, a birodalom és a tulajdon védelmét, az igazság szolgáltatását, a bûnözők büntetését, és egy hatalmas, végtelenül összetett és folyton változó társadalmi és gazdasági rendszer gyakorlatilag minden aspektusának szabályozását. Ezek az élő ember-istenek olyan tökéletes tudással és bölcsességgel bírnak, hogy tömegpusztító fegyvereket kellene a kezükbe adnunk, illetve az adóztatás, a bebörtönzés és a pénznyomtatás végtelen hatalmát - és csak jóság, bőség és erényesség fog ebből kikerekedni. Aztán természetesen kijelentjük, hogy a bégető, fejvesztett tömegeknek, akik a legvadabb álmaikban sem volnának képesek elérni ezt a fajta bölcsességet és erényt, össze kell gyûlniük és meg kell szavazniuk, hogy jövedelmük felét, gyermekeiket, időseiket és magát a jövőt ezeknek az ember-isteneknek adják. Stefan Molyneux
-
Az áltudományos okoskodások, magyarázatok egyik jellemzője látszólagos egyszerûségük. A Föld, a világ keletkezésének problémáját, archeológiai rejtélyeket néhány mondattal tudnak megoldani. Az egyszerûség azonban mindig csak látszólagos, mert a magyarázat elfogadása egy sereg ellentmondást eredményezne más ismeretekkel, melyek feloldásához csak úgy juthatnánk, ha a magyarázat racionális értelmezésénél lényegesen bonyolultabb lenne. Beck Mihály