Téma
Feleség idézetek
-
Valóban ez a hívő élet. Istenre tekinteni szüntelenül, folyton imádkozni, hálát adni. Tőle kérni, megelégedettnek lenni. Bukás esetén felállni, másoknak megbocsátani, megbocsátásért Istenhez esedezni, nem pedig siránkozni. Adni abból, amink van, szolgálni azzal, amit kaptunk és menni mindaddig, amíg csak a Fénybe nem érünk!
-
Túl sok az információnk önmagunkról. Azelőtt megtehette az ember, hogy nem vesz tudomást magáról, még lehetett némi illúziója. De manapság, hála a tömegkommunikációnak, a hordozható rádiókészülékeknek és kivált a televíziónak, az egész világ láthatóvá vált. A modern idők legnagyobb forradalma pontosan ez: a világ hirtelen támadt vakító transzparenciája. Az elmúlt három évtizedben többet tudtunk meg magunkról, mint előtte évezredek alatt, és ez óriási trauma. Émile Ajar
-
Az ég örök, a föld maradandó. Az ég és föld azáltal lehet örök s maradandó, hogy egyikük sem önmagának él. Ezért képesek örökké élni. Ugyanígy a bölcs ember önmagát a háttérbe helyezi s így kerül előre, önmagával nem törődik, s így őrzi meg énjét. Nem igaz-e, hogy egyéni érdekeit éppen azáltal tudja betölteni, hogy nincsenek egyéni érdekei? Lao-ce
-
Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Õrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni. Müller Péter
-
A hazámat csodálom, hisz az életünk játék, Túl komolyan veszitek, csak egy mosolyt látnék Az arcodon, amint te is minden nap ráébredsz, A következő napod is csak ugyanúgy játék lesz. Ezért ne add fel most, csak indítsd el újra, Az életünk már nem áll le, bármilyen furcsa, Ezt addig kell élvezni, amíg megtehetjük, Mindegy, hogy ér véget, mi mindenképp szeretjük. Children of Distance
-
Tudom, hogy mire vágyom. Érzem legbelül, és igen, van, hogy kivetítem másra. Valakire, aki nem is tudja, hogy mi az, hogy ölelés vagy hogy szeretet - számomra. De én tudom, hogy nekem mit jelent, így csak egy gyenge pillanat kell, hogy el tudjam hitetni magammal, hogy amit kapok, az elég. Közben meg tudom, hogy a felét se tudja megadni annak, ami elég lenne. Ad valamit, de nem azt, amire vágyom. Kapok valamit, de nem elégít ki. Nem elég, mert nem erre van szükségem. De valamiért mégis, időről-időre képesek vagyunk elhinni, hogy jó lesz. Hogy majd ez lesz "az", közben meg már az első pillanatban érzed, hogy nem elég, mert ez csak varázslat. Ideig-óráig tartó varázslat, ami elmúlik. De valamiért még mindig elhiszed, hogy ez most más lesz. Teletöltöd képzelettel, aztán menjen. Csak épp akkor van baj, amikor kiderül, hogy a képzeletnek köze sincs a valósághoz. Oravecz Nóra
-
A szépség annak a kérdése, hogy mire állítjuk be a szemünket és a tudatunkat. Ha valaki a világból a kegyetlenséget és az iszonyatot akarja látni, hát abból nagyon sok van. De ha az irgalomra fókuszálunk, a valódi értelemben vett szépre, akkor meglátjuk. Be kell állítani az optikát. Ljudmila Ulickaja