Téma
Feleség idézetek
-
Bátornak lenni azt jelenti: végig érzed magadban a félelmet. A bátorság nem tünteti el a rettegést, csak harcol, megküzd vele minden szó, minden lépés előtt. Csatázik vagy táncol vele, hogy kiderüljön, felül tud-e kerekedni rajta. Bátorság kell ahhoz, hogy legyőzd a félelmeidet, de ahhoz, hogy bátor lehess, kell a félelem is, amin felülkerekedsz aztán. Cecelia Ahern
-
A dolgok, amelyek látszólag függetlenül léteznek más dolgoktól, valójában létezésük és természetük révén mégis más dolgoktól függnek. A fáknak napfényre és vízre van szükségük, és valóban folyamatosan változnak általuk, illetve több más mindentől, amelyekkel kapcsolatba kerülnek. A folyamoknak, tavaknak és óceánoknak esőre van szükségük, az esőnek pedig a folyamokra, a tavakra és az óceánokra. Az embernek szüksége van levegőre, a körülötte keringő levegőnek pedig nem olyan volna az összetétele, ha az emberek nem lélegeznék be és ki. Másképp fogalmazva, semminek nincs immanens létezése; semmi nem tartalmazza az önmagán belül zajló létezés valamennyi összetevőjét; semmi sem elegendő önmagában és önmagának. Robert Wright
-
Legtöbbször úgy fosztjuk meg magunkat az örömtől, hogy rosszul rangsorolunk. Előbb biztos egzisztenciát akarunk teremteni, fel akarjuk építeni a házunkat, és csak ezután élni és örülni. Pedig nem az a feladatunk, hogy mindenünk minél nagyobb és menőbb legyen, hanem az, hogy kapcsolatunkban boldogabbak legyünk, mint egyedül.
-
Tudod, kezdem azt gondolni, hogy az igazi lelki növekedés csak akkor kezdődik, mikor teljesítettük a felnőttség követelményeit, amiket elvártak tőlünk. Például a munkát, a család felnevelését, egy közösség összehabarcsolását - szóval mindazt, amik távol tartanak az igazi lényedtől, és az embertől, akit hátrahagytál.
-
A Tanítás és minden más emberi találmány - vigasztalásra való. Minden csupán vigasztalás, semmi más. Vigasztalásként azonban mégis csodás. A Tanítás éppúgy, mint a többi elgondolás, mit elénk tárnak a tudós mesterek, az ábrázoló mûvészek, a poéták. (...) Azért van ez az óriási igyekezet, komoly iparkodás, mert az ember azt reméli tőle, hogy általa könnyebb lesz az élet és könnyebb lesz a halál. És azért, mert nincs más. Ez a legtöbb, amivel az ember segíthet magán. Alkot és prédikál - vagyis vigasztalódik, mert tudja, hogy bárhol jár, sarkában a halál. Su-La-Ce
-
Az az illúzió, hogy az embernek szabad akarata van, annyira belénk rögződött, hogy én is hajlandó vagyok elfogadni. Úgy viselkedem, mintha szabad, önálló lény volnék. De egy-egy cselekedetem után tisztán áll előttem: a világegyetem minden ereje és hatalma az örökkévalóság kezdete óta azért mûködik, hogy én ezt a cselekedetet véghezvigyem; és nekem egyáltalán nem áll módomban megakadályozni. Elkerülhetetlen volt. Ha jó a cselekedet, nem követelhetek elismerést, ha pedig rossz, vissza kell utasítanom a megrovást. William Somerset Maugham