Téma
Feleség idézetek
-
Hát azt tudod-e, mit mondott Platón Lakomájában Arisztophanész? Szerinte a legendás időkben három nemû ember létezett. (…) Régen nem férfiak és nők éltek a világon, hanem férfi-férfiak, férfi-nők és nő-nők. Vagyis mindenkiben két ember lakozott. Így azután elégedetten éltek, és nem láttak szükséget semmiben. Csakhogy Istenség egy pengével mindet félbevágta. Pontosan két egyenlő félre. Ezért azután külön férfi és nő lett belőlük, és egész életükben összevissza kószálnak keresve a másik felet, akinek valahol csak meg kellett maradnia. Murakami Haruki
-
Csapások súlya alatt sem veszítheti el méltóságát az ember, sem a hitét azokban az értékekben, amelyek becsesek számára. A természet fenséges erőinek játékszere, porszemnél is kisebb a végtelen világmindenségben, mégis fittyet hányt az elemi erőkre, és az emberi agy, a változások bölcsője, nekigyürkőzött, hogy megzabolázza őket. Bármilyenek legyenek is az istenek, az emberben is van valami isteni, de van benne valami az ördögből is. Dzsaváharlál Néhrú
-
A szakmai etikának kell vezérelnie bennünket különösen akkor, amikor azt mondják nekünk, a helyzet kivételes. Akkor nem lehet arra hivatkozni, hogy "csak a parancsot követtem". Ha azonban egy szakma tagjai összetévesztik a szakmai etikájukat a pillanat érzelmeivel, azon vehetik észre magukat, hogy olyasmiket mondanak és tesznek, amit korábban elképzelhetetlennek tartottak. Timothy D. Snyder
-
Fiatalon és egészségesen azt hisszük, örökké fogunk élni. Nem aggódunk amiatt, hogy elveszítjük valamely képességünket. Azt mondják nekünk, "tiéd a világ", "határ a csillagos ég", és így tovább. Hajlamosak vagyunk a jutalmazás elhalasztására - például arra, hogy éveket fektessünk képességek elsajátításába, vagy erőforrásokat egy fényesebb jövőbe. Atul Gawande
-
A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyûlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik. Müller Péter