Téma
Feleség idézetek
-
A halottak általában türelmesebb természetûek, mint mi, élők, ami leginkább azon látszik, hogy milyen nyugodtan fekszenek a sírjukban, az ember meg ugrál, mint a rémült mezei egér, és azon ritka alkalmakkor, mikor egy helyben marad, akkor is egész testében reszket és remeg, de olyankor is olyan, mint az egér, ebben az esetben háziegér, ami megmenekül a macskától, és a lyukában lapulva tovább fülel, remélve, hogy a macska föladja és távozik, de nem tudhatja, de nem tudhatja, hogy ott van-e még vagy már elment, mert a cica is képes mozdulatlanul várni anélkül, hogy a térdízületei elmerevednének. Sjón
-
Az állat állandóan érzi, tudja, hogy számára mi a helyes, és cselekedeteit ez határozza meg. Nem így az ember. Valaki kitalál valami baromságot arról, hogy adott esetben hogyan érdemes eljárni, ami esetleg, akkor és éppen ott, némi hasznot hajt a csoportjának, esetleg csupán beszélni lehet róla, a többi szerencsétlen pedig ezt azonnal szabálynak tekinti. Lehet, hogy ők maguk sohasem jöttek volna rá a kitalációra, de ész nélkül másolják, a szabály utasításait betartják. Szabály szerint élik életüket, építik házukat, nevelik gyermekeiket, még akkor is, ha a körülmények már régen megváltoztak. Valaki például Istent talált ki, akit senki se látott és még sok száz generációval utána is azt hiszik, hogy van Isten, vannak ördögök, van kezdet és van vég, mert a régi szabályok ezt állítják. A tömérdek régi, elavult szabályt pedig tradíciónak tekintik, és gondosan őrzik, nehogy véletlenül megváltozzék. Csányi Vilmos
-
Csinálnom kellett valamit, hogy ne kelljen sírnom. (...) Nem szabad gondolkodnom többé. Soha, de soha többé. Nem tudom, te éreztél-e már ilyet. Hogy ezer évig tudnál aludni. Vagy meghalni. Vagy elfelejteni, hogy létezel. Vagy valami ilyesmi. Szerintem ez elég morbid dolog, de ezt szeretném, amikor rám jön. Pont ezért próbálok meg nem gondolkodni. Csak azt szeretném, ha ezek a rohamok véget érnének. Ha rosszabbra fordul a helyzet, megint az orvosnál fogok kikötni. Már nagyon közel állok hozzá. Stephen Chbosky
-
A pap csak egyetlen nagy veszélyt ismer: s ez a tudomány - az ok és az okozat egészséges fogalma. A tudomány azonban egészében véve csak kedvező viszonyok közepette fejlődik - idő és szellem bősége kell az embernek ahhoz, hogy "megismerjen". (...) "Következésképpen az embert boldogtalanná kell tenni" - a pap logikája minden korban ez volt. Friedrich Nietzsche
-
Az önuralom az izomhoz hasonlatos: ha arra kényszerülünk, hogy naponta sokszor használjuk az önuralmunkat, elfáradunk, és estére már nem lesz elegendő erőnk az önuralmunk megőrzéséhez. A szeretet azonban pont fordítva mûködik. Minél többet szeretünk, annál több szeretetre vagyunk képesek. David Brooks
-
A tudományos kérdések megválaszolásakor a valóság jelenségeiből és a kísérletek eredményeiből kell kiindulni, és nem bibliai idézetekből, vagy teológiai tételekből. Ezzel még nem követünk el szentségtörést, hiszen Isten éppúgy jelen van a természet törvényeiben is, mint a Szentírás szövegeiben. Galileo Galilei