Téma
Feleség idézetek
-
Csak várok: várok, de nem jön. De mindennap hallom, ahogy (...) szólít engem. Mégsem látom sehol. Sehol. A neve benne van a telefonomban. De nem veszi fel soha többé. Nincs módom rá, hogy újra beszélhessek vele. A nap felkel, majd lenyugszik. De ő mégsincs sehol (...). Bármit is teszek (...), nem hozza vissza. A világ megállt forogni.
-
Írni - van-e ennél kockázatosabb valami? Ha elgondoljuk, hogy mitől függ a sikere, hogy milyen véletleneknek kell összehatniok, melyek folytán valaki tökéleteset alkot, hogy a tehetségen, rátermettségen, mûveltségen kívül mennyi apró-cseprő, jelentéktelennek tetsző tényezőnek kell óramûszerûen egybevágni, hogy az alkotókészség teljes mivoltában mutatkozzék meg s hogy kedve is legyen megmutatkozni, ha számba vesszük, hogy az sem közönyös, mit láttunk, mit hallottunk itt vagy ott, mielőtt tollat vennénk kezünkbe, mit ettünk, mit ittunk tegnap s miképp hull a lámpafény kéziratpapírunkra, mikor dolgozunk, akkor a vakmerő játéktól előbb megrémülünk, aztán kétségbeesünk és az egészet nem kisebb csodának érezzük, mint azt, hogy vagyunk, hogy folyton-változó szerves életünk valamely szeszélye folytán bármely pillanatban nem áll meg a szívünk verése. Kosztolányi Dezső
-
Egy letartóztatás már-már vallásos élmény. Abban a pillanatban, hogy letartóztatnak, hirtelen kiürül belőled az az egocentrikus elképzelés, hogy a saját világodat te irányítod. Ott találod magad teljesen egyedül - előtted a bizonytalanság végtelen óceánja. Csak bátor lélekkel, mosollyal az arcodon, csendes magabiztossággal lehet áthajózni rajta. Nadya Tolokonnikova
-
Egyszer mindannyian rájövünk, hogy amíg élünk, minden lehetséges. Még a lehetetlen is, akár az is, hogy meghalunk. (...) Akkor billen meg az egész, mikor sebet ejt rajtunk az életünkre igényt tartó halál. Érkezéséig a halandóságunk csupán fantazmagória. Olyasmi, amiről beszélünk, amiről ugyan tudunk, de a halállal való szembesülés pillanatáig elhessegetjük magunktól. Nagy Bandó András
-
Az isten: merőleges zuhanás tulajdon rettegésünkre, a kereső, de a reménytől meg nem tévesztett ember világába villámként becsapódó üdvösség, vigasztalan és szándékosan vigasztalhatatlan büszkeségünk azonnali eltörlése, az egyén mellékvágányra terelése, nyugtalanság híján tétlenségre ítélt lélek. Emil M. Cioran
-
Minden helyzetben hamarabb látjuk meg a negatívat, jobban emlékszünk rá, és előszeretettel nagyítjuk fel. A kellemest pedig lekicsinyítjük, nem látjuk meg, nem is idézzük fel olyan könnyen. Az automatikus beállítódásaink ezért eléggé megnehezítik, hogy teljes, boldog életet élhessünk. Ha nem foglalkozunk a tudatos jelenléttel, akkor ezek visznek el bennünket.
-
Nincs képmutatóbb mondás, mint ha az ember így biztatja magát: tudni akarom, mihez tartsam magam. Alapjában véve egyáltalán nem akarjuk tudni. Félünk tőle. A félelemhez hozzájárul valami homályos törekvés, hogy csak minél később tudjuk meg a valót. Ezt nem valljuk be magunknak, de szívesen visszafordulnánk, s ha nagyon előreszaladtunk, szemrehányásokat teszünk magunknak. Victor Hugo
-
Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (...) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (...) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni. Consuelo de Saint-Exupéry
-
A szigorú határvonalak felállítása olykor hasznos lehet tudományos szempontból, de amikor az élet mûködését akarjuk megérteni, az ilyen mesterséges határok akadályozhatnak is bennünket. Ahelyett, hogy azt vizsgálnánk, a vírusokat mi különbözteti meg az élőlényektől, talán érdemes lenne arra koncentrálnunk, hogy a vírusok és az élőlények hogyan alkotnak rendszert. Carl Zimmer
-
Mentséget, kibúvót, ürügyet a világon a legkönnyebb találni, mikor nem akarsz magadba nézni. Egy kívülálló indok, ok mindig létezik, de nagy szükség van arra a bátorságra, mely elfogadja, hogy a hiba - vagy így jobb mondani: a felelősség - csak bennünk van. (...) Ez az egyetlen lehetőség az előre haladáshoz. Ha az élet egy bizonyos útvonal, akkor az mindig emelkedőn halad. Susanna Tamaro