Téma
Hit idézetek
-
Aki szemtől szemben kívánja látni az Igazság egyetemes és mindent átható Szellemét, annak meg kell tanulnia, hogy a leghitványabb teremtményt is ugyanúgy szeresse, mint önmagát. Aki erre törekszik, annak az élet egyetlen területéről sem szabad kivonulnia. Így sodorhatott engem is az Igazság rajongó szeretete a politika mezejére, és habozás nélkül, noha a legmélyebb alázattal állíthatom, hogy aki szerint a vallásnak semmi köze a politikához, az nem tudja, mi a vallás. Mahatma Gandhi
-
A szürkeség időszakos, ha sokat teszel azért, amiben hiszel, az majd kiszínezi, eltünteti a fájdalmakat. De eleget kell tenni érte, mert a csodákat csak az kaphatja meg, aki hisz benne, és bízik abban, hogy megérdemli, hogy lesz majd olyan nap, amikor úgy ébred fel, hogy végre nem érzi magát kívülállónak. Oravecz Nóra
-
Mit számít Isten szubsztanciájának, hogy hiszek vagy nem hiszek? Úgy mondanám, hogy létezhet egy mozdulatlan mozgató. De ez nem szükségszerûen érthető lény, nem önmagunknak az ősmintája. Amit Istennek nevezünk, lehet olyan személytelen erő, mint a nap, akinek éppoly közömbös, hogy melegével áld vagy tüzével perzsel minket. Anthony Burgess
-
Senki nem tudhatja, milyen erősen hisz valamiben, amíg annak nincs igazi tétje. Könnyen rábólint az ember, hogy hogyne, ez a kötél biztosan megtartaná, míg a kötelet csupán csomagoláshoz használja. Tegyük fel azonban, hogy ennél a kötélnél fogva kellene egy szakadék felett lógnia: vajon nem lepleződne le azonnal, hogy valójában mennyire bízik a kötél erejében? Ugyanígy állunk felebarátainkkal is. (...) Kizárólag egy valós veszély érzete képes próbára tenni a hit szilárdságát. Clive Staples Lewis
-
Ha az isteni kinyilatkoztatást keressük, a végső hivatkozási alap a Biblia. A Biblia közöl isteni kijelentést arról, hogy kicsoda Isten, milyen tulajdonságai vannak és mit várhatunk Tőle. A hit a Biblia Istenébe vetett hitet jelenti, nem pedig egy teóriába, amit emberek találtak ki arról, hogy milyen az Isten vagy milyennek kellene lennie. Ha csak azt tudnák az emberek, hogy Isten mindenható, akkor állandóan ostromolnák az eget a kívánságlistáikkal, és az sem számítana nekik, hogy az egyik kérésük ellentmondana a másiknak. Reinhard Bonnke
-
Autokratikus rendszerek mindig is kedvvel pufogtatnak vallásos frázisokat, mert az emberek tisztelik az ilyen nyelvezetet, s nem szívesen mondanak ellent. Így támogatja a vallás a diktátort; körülveszi a hatalom szavaival, olyan szavakkal, melyeket a nép nem akar hitelvesztettnek, elértéktelenedettnek, megcsúfoltnak látni. Salman Rushdie
-
Szüntelen azzal büszkélkednek nekünk, hogy milyen fontos és hasznos a túlvilági élet hittétele; mint mondják, akkor is hasznos, ha nem volna igaz, mert kedvezően befolyásolja az embereket és az erényre sarkallja őket. De valóban igaz-e az, hogy e dogma hatására az emberek bölcsebbekké és erényesebbekké válnak? Azok a nemzetek, amelyekben él ez az elképzelés, példamutatóak-e erkölcseiket és viselkedésüket tekintve? A látható világ nem kerekedik-e mindig a láthatatlan világ fölé? Ha azok, akik az emberek tanítására és kormányzására hivatottak, maguk is felvilágosodottak és erényesek lennének, akkor a realitások talaján állva sokkal jobban betölthetnék tisztüket, mint a haszontalan ábrándok felhasználása révén; de a törvényhozók - ravaszok, nagyravágyók és romlottak lévén - mindenütt egyszerûbbnek vélték, ha a nemzeteket mesékkel elaltatják, ahelyett, hogy az igazságra tanítanák, kifejlesztenék elméjüket, érzékelhető és valóságos indítékokkal sarkallnák az erényre, és ésszerû módon kormányoznák őket. Jean Meslier
-
Az átlagember (...) vallása (...) számára egyrészt ennek a világnak talányát irigylésre méltó tökéletességgel magyarázza, másrészt biztosítja arról, hogy majd egész életében szorgos gondviselés őrködik felette, és esetleges kudarcait egy túlvilági létben jóvá teszi. Ezt a gondviselést nem tudja az átlagember másképp elképzelni, mint egy monumentálisan megnövekedett apa személyében. Csakis ilyen ismerheti az emberfia szükségleteit, lágyulhat el kéréseitől és csitulhat el bûnbánata jelétől. Az egész olyan szemmel láthatóan infantilis, annyira valóságidegen, hogy emberbaráti felfogás számára fájdalmassá válik elképzelni, hogy a halandók nagy többsége sohasem emelkedhetett az élet ezen felfogása fölé. Sigmund Freud