Téma
Húg idézetek
-
Az élet egy utazás az olyanok számára, mint te vagy én. Mi soha nem tudjuk, hová jutunk el az út során. Meglátunk egy új úti célt, majd egy még jobbat, amíg az eredetileg kiválasztott helyet teljesen el nem felejtjük. Olyanok vagyunk, mint az alkimisták, akik aranyat keresnek, és közben hasznos gyógyszereket fedeznek fel, vagy a dolgok elrendezésének praktikus módszerét, esetleg a tûzijátékot, csak aranyat nem találnak soha.
-
A világ úgy jelenik meg előttünk, mint valami gigászi "kozmikus üzem", amely megállás nélkül ontja magából a tömegtermelés gyártmányait. Ez az "üzem" tömeges mennyiségben állít elő madarakat, fákat és pillangókat, elefántokat és nyulakat, és mindezt a tömegtermelés sorozatformájában (nyúlsorozat, elefántsorozat stb.). Nem volt még olyan eset, hogy a "kozmikus üzem" olyan egyszeri készítményt hozott volna világra, amelyben semmi közös vonás sincs a többi hozzá hasonló egyedekkel.
-
A romantikus irodalom gyakran ábrázolja az egyént úgy, mint aki küzd az állam és a piac ellen. Semmi sem állhatna távolabb a valóságtól. Ma már az állam és a piac az egyén apja és anyja, és az egyén csak nekik köszönhetően maradhat fenn. A piac lát el bennünket munkával, biztosítással és nyugdíjjal. Ha szakmát akarunk tanulni, ott vannak az állam iskolái. Ha vállalkozásba akarunk kezdeni, a bank kölcsönöz nekünk pénzt. Ha házat akarunk, egy építkezési vállalat építi fel nekünk, és a bank ad rá jelzáloghitelt, amelyhez gyakran az állam nyújt támogatást vagy fedezetet. Ha fellángol az erőszak, az állam véd meg minket. Ha néhány napig betegek vagyunk, az egészségbiztosításunk gondoskodik rólunk. Yuval Noah Harari