Téma
Igazság idézetek
-
Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent, az otthon menedék. Az az ember, akinek van hová - és van kihez - hazamenni, mindenkor könnyebben viseli az élet konfliktusait, csapásait. Az otthon számomra azt is jelenti, hogy valaki meghallgat, valaki megvigasztal. Szabó Magda
-
Egyszer egy nagy teremben jártam. Fehérek voltak a falak, az ágyak meg az emberek. Nagy volt a csönd, és lábujjhelyen jártam, hogy meg ne zavarjam. Az ablak előtt is volt ágy, oda leültem. Kint a kertben sárgultak a levelek, és a nyitott ablakon át láttam, hogy egy szellő beszökik. Körbefutott a termen, aztán megcsókolta az anyámat. Az ősz küldte be, a szememmel láttam. Akkor ő, mint most a tér, elhalványodott, és becsukta a szemét. Fejes Endre
-
- Igazán tetszem én teneked? Valahogy ki kellene szoktatni a magatartásából, hogy időnkint ilyen kérdésekkel állítson csapdát nekem. Mert az a helyzet, hogy mondanám én neki, mint három költő kórusban, hogy frankón nagyon tetszik nekem, és nem tudok elképzelni szebb lányt nála, mert nem vitatom ugyan, hogy lehetnek esetleg szebb lányok is, mint ő, de azok a szebbek mégse tudnának úgy tetszeni nekem, mint ahogy ő tetszik. De hogyan adja elő ezt az ember? Hogyan lehet ilyen szöveget úgy tolmácsolni, hogy közben ne testesítsem meg az idétlenség szobrát? Szilvási Lajos
-
Borzasztó, ha a családod nem lát szívesen. A megalázottság és az elhagyatottság érzésének rettenetes elegye. Olyan, mint az összes szülinapi buli, amire nem hívtak meg, az összes csapatjáték, amibe utolsónak választottak be, minden visszautasítás, ami valaha ért - mindez együtt, megsokszorozva. Olyan, mint egyedül kint állni egy hatalmas sivatagban, szomjazva csak egy cseppnyi - nem vízre, hanem - törődésre, figyelemre... szeretetre.
-
Szeretem először is a hangodat, amely úgy dalol bele a lelkembe, mint valami nagyon szép fuvolaszó; szeretem a szemedet, amelynek a sötét tüzében ég az én üdvözítő poklom; szeretem a hajad suhogását, amikor szétbontod és én érzek valami tavaszi szellőt felém áradni belőle; szeretem az összeszorított dacos ajkadat, amely mindig szid engem, de én azt imádkozásnak hallom; szeretem a kezed érintését, a lábad nyomát, a fájdalmakat, amelyeket okozol nekem - szeretek rajtad mindent! Bársony István
-
Elmegy. Kinyitja az ajtót, elmegy anélkül, hogy visszanézne. Becsukja az ajtót maga mögött. Állok az ablaknál, és nézek utána. Gyors léptekkel távolodik, alakja eltûnik az egyik épület árnyékában. Még akkor is sokáig nézem azt a helyet, amikor már régen nem látom. Talán valamit elfelejtett elmondani, és talán még visszatérhet - reménykedem. De nem jön vissza. Csak a hiánya marad utána, mint valami horpadás a térben. Murakami Haruki
-
Játszd velem a legszebb társasjátékot. Játssz velem boldogságot. Mert egyedül nem tudok. Mert nélküled nem tudok. Mert nem lehet. Mert a boldogjátékhoz két ember kell. A játékszabály egyszerû. Csak adni kell. A szívünket. Egymásnak. Mindig adni, mindig kapni. Így válik egész életünk egyetlen nagy karácsonnyá. Játssz velem. Csitáry-Hock Tamás