Téma
Igazság idézetek
-
Engedd el. Ne ragaszkodj semmihez, hagyd, hogy az Élet mindent az útjára pakoljon. Ha nem követelőzöl, ha nincs kapkodás, tökéletesen összerakja a következő lépéseket, neked csak bíznod kell benne, és lépni nagyokat. Ne legyen energiád kontrollálni a jövőt, vagy a következő lépést fürkészni. Nem megy, és nem is fog menni, ne is akard, hiszen az nem a te dolgod. Annyi kell csak, hogy hallgass az érzéseidre, azok után menj, és tudd, hogy az Élet majd szépen hoz mindent, ha pedig élvezed a pillanatot, és nem a következőn agyalsz, minden a helyére fog kerülni, mert bízol abban, hogy ez nem is lehet másképp. Oravecz Nóra
-
Végy egy darab agyagot, Nedvesítsd meg, lapogasd meg, S formáld ki belőle tenmagad és engemet. Aztán törd, zúzd össze a két kis szobrot, S tégy egy kis vizet hozzá. Formáld újra a te képedre, meg az enyémre. Akkor az én agyagomban van egy kevés belőled, A te agyagodban van egy kevés belőlem. Semmi sem választ el bennünket többé. Lin Jü-tang
-
Ültem mellette az ágon, arcába néztem, de ilyen közelről, és mindenféle történetet meséltem neki. S neki nevetnie kellett, hátraszegte fejét, szemét lehunyta, s én odasuttoghattam mindent a füle mögé, nagyon halkan, a tarkójánál volt a szám, ahol a legtöbb kis pihe volt. Ilyen s hasonló álmokat láttam hetente többször. Szép álmok voltak - nem panaszkodhatom -, hanem hát csak álmok, és ahogy ez már csak az álmok tulajdonsága, éhesen hagyták végül az embert.
-
Mindegyikünknek van egy ikerlelke, más szóval ikerlángja, aki kezdetben velünk együtt teremtetett meg. Isten titeket és az ikerlángotokat ugyanabból a "fehér tûztestből" teremtett meg. Ezt a fehér, tojásdad formát választotta ketté, a két lény szférájává: az egyiket hímnemû polaritásúvá, a másikat nőnemûvé, de mindkettőt azonosságuknak ugyanazzal az eredeti, spirituális, egyedi mintájával.
-
Mind irtózatosan magányosak vagyunk... az élet azzal csúfolt meg minket, hogy nem tudunk egymáshoz hozzáférni, se a gondolatainkat kicserélni, vagy a gyengédségünket kimutatni, szemünkben a halál erősebb az életnél, magával sodor, mint egy sötét szél, melyben panaszló szavunk is örömtelen nevetésnek hangzik... Bensőnkben úgy felgyülemlik magányunk piszka-szemete, hogy zsigereink véresen felfakadnak tőle, sikoltozva futkosnak a világban, míg meg nem döglünk, kísértetszállodákban, bérelt szobákban, a múló szívek örökkévaló menhelyén. Truman Capote