Téma
Igazság idézetek
-
Ne nézd a dolgok végső okát, ne kutasd a dolgok végső titkát, mert ez sötét és lesújtó. A kis dolgok fénye az, ami az életet átmelegíti. (...) Ne méregesd az életet, hogy tíz vagy húsz évvel rövidebb vagy hosszabb, ez úgyis mindegy ahhoz mérve, hogy milyen sokáig nem leszel a földön -, ne igyekezz kitörni a körből, amelyben élned rendeltetett. Zilahy Lajos
-
Mindig megalkuszunk azzal, ami elkerülhetetlen. Mi nem búza vagyunk, hanem pohánka. Ha a vihar jön, lefekteti az érett búzát, mert száraz, és nem tud a széllel hajladozni. Ha aztán a szél elvonul, újra felüti a fejét, és ugyanolyan erős, mint vihar előtt volt. Mi sem vagyunk megmerevedett nyakú emberek. Hajlékonyak vagyunk, és ha viharos szél fúj, hajladozunk, mert tudjuk, hogy majd elmúlik. Szájalás nélkül térünk ki az árral, és rajta vagyunk, hogy hasznát lássuk. Elég erősek vagyunk, és boldogulunk azoknak az embereknek a bőrén, akiknek a nyakára tudtunk mászni. Gyermekem, ez a titka annak, az ember mindent túlél, és mindenen felülkerekedik. Margaret Mitchell
-
Az elhidegülés először testi undorként jelentkezik. Nem tudja felkelteni partnere érdeklődését, nem tudja feldobni, nem ad semmi illúziót arra, hogy szép ez az élet, semmi érdekességet nem tartogat, semmit, ami lelket erősít. És ezek után szellemileg is tudja az ember, hogy nem, nem, nem kell. (...) Csak a hülye ember nem tudja felfogni, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Géczi János
-
Mindig azt mondják, hogy az első szerelem sokáig veled marad az után is, hogy találkozol a második, harmadik vagy negyedik szerelmeddel. Azt viszont elfelejtették megemlíteni, hogy néhány emberben olyan mélyen megmarad, amitől szinte képtelen továbblépni. Ilyenkor arra kényszerülsz, hogy úgy járj a földön, mintha egy részed állandóan hiányozna.
-
Ami történt közöttünk, az megtörtént, és te sem tudod - hatalmadban nem áll - meg nem történtté tenni, bárhogy ûzz. A volt-ból sose lesz nem volt, csak az nincs, mi nem létezett; szóval tagadhatod, szíved annál inkább kimondja majd. Vagy gondolod, magadnak tudsz hazudni, szerelemgyötört? Faggasd csak, ha mered, lelked, s figyelj, suttogva mit felel? Igenis rám tekintettél, befogadtál szívedbe, s ez megtörténve marad most már, ameddig a világ világ. Lakatos István (költő)
-
Ha valaki az egész életét a négy fal között és a komfortzónájában tölti, akkor abból nem lesz semmi. Ha állandóan a napi rutint követed, akkor nyilván nem lobban fel a láng. Sok élményt és tapasztalatot kell gyûjtened az életben ahhoz, hogy inspirálódhass. Muszáj mindig menned. Ha csak a tengerparton ülsz, az nem elég.
-
Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak, és a virágok elhervadnak természetes módon. Csak ha ezeket eltávolítjuk, gyönyörködhetünk ismét új virágaink és leveleink szépségében. Ugyanígy el kell távolítanunk tudatunkból a rossz tapasztalatokat, a múlt árnyait. Élni annyi, mint emlékezni a felejtésre. Bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. Felejtsd el, amit el kell felejteni. Öleld át az életet megújult erővel. Az élet minden pillanatát olyan friss tekintettel kellene fogadnunk, mint egy nemrégen nyílt virág.