Téma
Igazság idézetek
-
Elképeszt, hogy az emberek mennyire rettegnek mindattól, ami a sötétben történhet, napközben viszont eszükbe se jut a biztonságukért aggódni. Mintha a napfény a világ minden gonoszságától megóvhatná őket. Pedig nem. A nap csak suttog nekünk, melegével elhódít, aztán jól a földbe döngöl. A napfény nem véd meg semmitől. Rossz dolgok bármikor történhetnek, nem szoktak várni vacsora utánig.
-
Most látta, hogy utolsó, fél év előtti találkozásuk óta a lány hogy megváltozott. Leomló, dús hajával a gyertya lángja előtt olyan volt, mintha arany ködben úszna, sokkal szebb, mint amilyennek valaha is látta, sokkal szebb, mint bármelyik nő, akit valaha is látott; mint bármelyik istennő, vagy egy démon. Hogyan lehetséges, hogy oly régóta ismeri, (...) és mégis, eddig a percig nem tudta, hogy ő a legszebb nő a világon, és egyedül csak ő teheti boldoggá? Ez a lelkiállapot körülbelül egy percig tartott, aztán rádöbbent, hogy mindig is tudta. Karen Blixen
-
A saját lábnyomaidat követve sohasem térhetsz vissza a múltba, de ha elég türelmesen várakozol, a múltad előbb vagy utóbb visszatér hozzád, és ha azt már nem is változtathatod meg, bármikor újra élheted. Olyan ez, mint egy csúfos vereség a kártyában, mindig érezni fogod a kárát, és addig gyötrődsz majd ebben az állapotban, amíg végül visszaülsz az asztalhoz, ahol mindenedet elvesztetted.
-
Ha jó anya vagy, tudod, hogy a gyereked nemcsak a "gyereked", hanem egy Ember van rád bízva. A tiéd - és nem a tiéd. Kié? Ha vallásos vagy: Istené. Ha nem vagy vallásos, akkor mondd így: a saját magáé. Mindenki a saját magáé. A gyereked is. Tanítsd meg arra, hogy ezt tudja is. Hogy ő önmagáé. Müller Péter