Téma
Igazság idézetek
-
Az emberek úgy haladnak át az életen, hogy sok olyasmit tesznek vagy mondanak, ami apróság ugyan, mégsem kellene. Szinte azonnal el is felejtik, észre sem veszik, kit mivel bántottak meg, hol milyen károkat okoztak. Pedig mindig, mindennek van következménye. Ez lenne a legfontosabb, amit minden embernek, neked is meg kellene tanulni.
-
Az a legjobb, ha a múltat a múltban hagyjuk, ha továbblépünk. Tanulunk belőle. Ha nem tanulunk a hibáinkból, akkor egy olyan jövőbe lyukadunk ki, amit sosem választanánk. A múlt már megíródott, nem változtathatunk rajta, megtörtént, ami megtörtént. De a jövőről még dönthetünk a jó vagy rossz irányba.
-
Na hiszen, amennyi tej, kenyér, felvágott, sajt áramlik át a testünkön nap mint nap! Szégyentelen és álnok ügy, felfaljuk a világot és kiadjuk magunkból, mint az állatok (...). A tehén, a mező, a disznó mind termeljen, mint a gép, mind adja saját húsát, vérét, magvát, tejét csak azért, hogy mi mind jobban elszaporodhassunk, rátenyereljünk a földgolyóbisra, kifacsarva, mint egy narancsot. Lackfi János
-
A testünkben folydogáló vért az őseink hagyták ránk örökül, és a megélhetésért lehet tésztát árulni, el lehet adni házat, el lehet adni földet... mindent, kivéve a véredet. Sőt, még a testedet is inkább eladhatod, mint a véredet, mert ha a testedet adod el, akkor önmagadat bocsájtod áruba, ha viszont a véredet adod el, akkor az őseidet. Jü Hua