Téma
Igazság idézetek
-
Sok mindent szeretnék mostanában, de legfőként azt, hogy bárcsak itt lehetnél mellettem. Furcsa, de nem emlékszem rá, hogy mielőtt megismertelek, mikor sírtam utoljára. Mostanában meg úgy látszik, hamar kicsordul a könnyem... te viszont valahogy értelmet adsz még a szomorúságnak is, úgy közelíted meg a dolgokat, hogy attól enyhül a fájdalmam. Drága kincs vagy, ajándék, s ha majd újra együtt leszünk, addig akarlak a karjaimban tartani, amíg lesz bennük elég erő, hogy ezt meg tehessem. Sokszor csak az tartja bennem a lelket, hogy gondolatban veled lehetek. Nicholas Sparks
-
Tedd szívedre kezedet, és gondolj egyikére ama perceknek, melyben egyetlen szó nélkül szerelmet vallunk a választottnak, hol nézünk anélkül, hogy látnánk s úgy érezzük, mintha vele eggyé olvadtunk volna, s szívünkből szívébe öntöttük át azon érzelmeket, melyeknek szavakat adni nem lehet. Feledjük, hogy saját énünk van, s mindenre tekintet nélkül, mellőzve önmagunk fölötti jogunkat is, nem vagyunk más, mint az ő lényének egy része.
-
Voltak olyan idők, amikor szép volt minden, aztán, mint a dús búzamezők aratás után, csupaszon, magányosan maradtunk. Azonban semmi sem marad mozdulatlanul, ha van, ki elvesse, akkor a magok újra kihajtanak. (...) Az élet nem áll meg, ha van akaratod, és hited, sok mindent jobbá tehetsz. J. J. Stalter
-
A természet felkarolta, ahogy minden roncsot felkarol. Magányát megvigasztalta, ahogy minden magányt megvigasztal. A természet minden elhagyatottnak segítségére siet. Ahol minden hiányzik, ott egészen odaadja magát. Virággal futtat be minden omladékot. Repkénnyel köti össze a köveket és szerelemmel az embereket. Victor Hugo
-
Mondani akarom, hogy te vagy az én kicsikém, hogy öregen és ősz hajjal is szeretni foglak - akkor is, ha ez biztosan nem történik meg. Meg még azt is, hogy tudom, hogy örökké hûséges leszel hozzám - pedig ez sem történhet meg. Folyton falakba ütközöm, ha ki akarom fejezni, hogy szeretlek. Charlaine Harris
-
Érezze át a félelmeit - nevezze meg és fogadja el őket, beszéljen róluk azokkal, akikben megbízik, majd cselekedjen, függetlenül attól, hogy mennyire érzi magát kényelmetlenül. Az emberek az ön döntésére várnak. Vezesse hát őket! Kit érdekel, hogy ön hogy érzi magát? Tegye meg, amit szükségesnek tart, az érzelmek feldolgozása utána is ráér.