Téma
Ikrek idézetek
-
Az élet tiszteletével kezdődik a sokat és üres frázisként emlegetett igazi szeretet. A családi szeretet is. S ennek alapja az öröm, hogy a másik a világon van, és hogy találkozhattunk. S ennek az érzésnek a másik alapja az öröm, hogy én is a világon vagyok, engem is lehet szeretni, s hogy a találkozásunk erről is szól. Semmiféle gyûlölet, önutálat nem fér bele a szeretetbe. A mérgelődés, a harag, a féltés, az aggódás bőven belefér, de a gyûlölködő elutasítás nem. Popper Péter
-
Egy napját nem tudom megfogni és körülhatárolni életemnek, mert a mai napomban benne van a tegnap emléke és a holnap vágya, sőt úgy érzem, hogy az egész múltam és egész jövőm bizonyos értelemben benne foglaltatik mindennapi életemben. Ahogyan személy szerint folytatásnak és kezdetnek érzem magam a világban, ugyanígy napjaim is folytatásai és kezdetei a történelmi folytonosságnak, úgy mondhatnám: a jelenben létezem, és az időtlenségben élek. Néha majdnem kétségbeejtő ennek a tudata, máskor azonban boldogsággal tölt el az az érzés, hogy az egyetemesség része vagyok, s hogy a világ ezer történését, az emberi küzdelmek sokértelmûségét, a tengerek vadságát és a virágok szelídséget, a lemondás szomorúságát és a kezdeményezés örömét, a múltat és a jövőt egyszerre hordom a tudatomban. Néha majdnem kétségbeejtő ez a határtalanság, (...) és én mégsem kívánok változtatni rajta. Nem akarok eltelni magammal, nem akarok dogmákba vakulni és formulákat szajkózni. Nem leélni, hanem megélni kívánom az életemet. Kassák Lajos
-
Tudod, a vonatozás olyan, mint az élet. Egy utazás, felszállsz, és rajtad múlik, hogy érzed magad, amíg megérkezel. Bosszankodhatsz sok minden miatt, de ha élvezed a kilátást, és új ismertségeket kötsz, akkor később nem a cél fog számítani, hanem az út. Az igazán fontos dolgok mindig egy vonatúttal kezdődnek és fejeződnek be. Zakály Viktória
-
Mi fontos? Az élet. Más semmi, csak az az egy. Az élet: a nyugodt és megelégedett élet, melyben az ember békét köt önmagával és a világgal, és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő. Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az. A boldogság már nyugtalanító és aggodalmat ébreszt. Félelmet, hogy egyszer véget ér. A nyugalom az maga a végtelenség, bölcs, szelíd, emberséges élet: úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember. Wass Albert
-
Az élet folyamatos tanulás, és az egyik tantárgy, amit meg kell tanulnunk: az emberi kapcsolatok. A világegyetem adja fel a leckéket. Ha nem tanulunk meg egy leckét, akkor azt újra feladja nekünk. Néha osztályt ismétlünk ugyanazzal a személlyel, néha pedig egy új emberrel, de a régi problémával. Andrew Matthews