Téma
Jövőkép idézetek
-
Ez az idült mosolygás, ez megy az agyamra. Mosolyogni mintha elfelejtettünk volna, most már csak akkor vigyorgunk, ha ránk szakad egy lottónyeremény, egy előléptetés vagy hasonló. Van karriermosoly, van fel-akarlak-szedni mosoly meg az örülök-hogy-fel-akarsz-szedni s más hasonlók, de a szép-napunk-van mosoly eltûnt, mindörökre.
-
Meg kell értenie az embernek, hogy nem véletlen, hová születik, hol él, hová tartozik, milyen nyelven beszél, mit hisz, mire teszi föl az életét, mit tagad és mit nem vall a magáénak, mit ölel magához, és mit utasít el magától. És nem véletlen, milyen sors az, amit az embernek végig kell küzdenie, vállalnia kell, meg kell hajolni előtte, és tudomásul kell vennie, akármennyire zúgolódik is gyenge óráiban, és bárhogy szeretne tőle néha-néha megszabadulni. Kodolányi János
-
Fakultatív ateistának vallhatnám magam: nem hiszek az Édenből kiûző, Káint testvére ellen fordító, az élővilágot vízbe fojtó, Bábel népének alkotásvágyát káoszba fullasztó, Egyiptom elsőszülötteit angyalaival megölető Istenben. (...) Amíg ilyen istenképpel élünk, és nem tagadjuk meg a patriarchális törzsi társadalomból örökölt, zsarnoki arculatát, nem nyerhetjük el a megjövendölt, békességesebb világot, a szeretet megjövendölt országát. Bitó László
-
Csak a futni tudó ember maradhatott fönn, alkothatott közösséget, és népesíthette be a Földet. Futott a vad után, hogy legyen mit ennie, és futott a vad elől, hogy ne az egye meg őt; futott, hogy párt szerezzen magának, meghódítsa, majd vele együtt fusson, míg új életük helyszínére nem érnek. Szeretnie kellett a futást, máskülönben odaveszett volna, mielőtt bármi mást szerethet. És mint minden, amit szeretünk - és érzelgősen "szenvedélynek" vagy "vágynak" nevezünk -, a futás is ősi, belénk kódolt szükségszerûség. Futásra születtünk, sőt azért születtünk meg, mert futunk. Futó Emberek vagyunk mindannyian.
-
Egy csók! S ettől félni kell? Eskû, amit közelről súgok el. Szoros ígéret. Rózsás pont az i-n, Amit szerelmünk írogat. Kicsiny, Kedves titok, amit a fül helyett A szájnak gyón alázatos fejed. Egy percbe zárt öröklét, mely csodás Halk hangot ád, mint méhe-zummogás. Szent áldozás, mely rózsaízû. Hő Szívünk illatja, szánkon lebegő. S míg két tüzes csók egymásnak felelget: Az ajkak szélén ízleljük a lelket! Edmond Rostand
-
Mindig vannak az életben olyan emberek, akik szívesen ártanának neked. Szeretnének megfélemlíteni. Kellemetlen helyzetbe hozni. Nyomást gyakorolni, hogy döntést hozz, még mielőtt ismernéd az összes tényt. Elérni, hogy ne a saját fejed után menj, hanem úgy gondolkodj és cselekedj, ahogy ők akarják. Szóval, a kérdés az, hogy hagyod-e ezt. Ryan Holiday