Téma
Jövőkép idézetek
-
Azon gondolkodtam, hogy az az elv, miszerint a dolgokat meg kell javítani, nem pedig kidobni és újat venni, nem minden esetben azt jelenti, hogy a fennálló kapcsolathoz kell ragaszkodni az eredeti formájában, hanem jelentheti azt is, hogy önmagunkat javítjuk meg, és a kapcsolatot más síkra emeljük. Bucsi Mariann
-
A változás, a folyamatos változás, az elkerülhetetlen változás az, ami a társadalom meghatározó tényezője manapság. Semmilyen érzelmi döntés nem történhet anélkül, hogy nem csak a mai világot, hanem a jövőbeli világot figyelembe vennénk. Ez viszont azt jelenti, hogy az államférfiúinknak, az üzletembereinknek, és egyáltalán mindenkinek sci-fi módon kell gondolkodnia. Isaac Asimov
-
Minden írásom úgyszólván benső megbízatás; mind sorsszerû kényszer hatására jöttek létre. Amit írtam, belülről támadott rám. Szóhoz juttattam az engem mozgató szellemet. Soha nem számítottam arra, hogy írásaim nagy visszhangra lelnek. Kortársi világom kompenzációját képviselik mind, és ki kellett mondanom, amit senki sem akar hallani. Ezért éreztem magamat, helyzetemet, kivált eleinte, olyan reménytelennek. Tudtam, hogy az emberek elutasítóan reagálnak majd, mert nehéz dolog a tudatos világ kompenzációját elfogadni. Ma kijelenthetem: valóságos csoda a sikerem, több, mint amire valaha is számítottam. De a fő dolognak mindig azt tartottam, hogy kimondtam, amit ki kellett mondanom. Úgy érzem, megtettem, ami tőlem tellett. Ez persze lehetett volna több és jobb is, de nem az én képességem szerint. Carl Gustav Jung
-
Egyre komolyabban foglalkozott a gondolattal, hogy keressen valakit, akivel megossza az életét. (...) A "minden bizonnyal találhatok" valakit gondolatból "minden bizonnyal találni fogok" valakit lett; végül pedig "minden bizonnyal találnom kell" valakit. Ezen a ponton azonban, bármennyire másként szerette volna is, még mindig oda lyukadt ki, hogy: "valószínûleg nem fogok". Nicholas Sparks
-
A hírnév nem olyasvalami, amit az ember csinál; a hírnév érzékelés, amely nem a híres emberből ered, nem az ő agyából pattant ki, hanem a nyilvánosság kollektív képzeletéből. Idő múltával a színész ellenszolgáltatásai és a közönség elvárásai ellenőrizhetetlenné nőnek, és a maga módján mindenki örömmel elfelejti, hogy az egésznek az alapja merő illúzió. Egy egyszerû varázstrükk a színházban vagy a televízió képernyőjén képes a varázslatot társadalmi szélességû járvánnyá változtatni. Michael J. Fox