Téma
Kapcsolat vége idézetek
-
Nem volt több feszültség a levegőben, mely gondolataikat lefoglalhatta volna, tervezgetés, fontolgatás, s hogy mindez hirtelen nem volt többé, úgy érezték, mintha valahol valami hirtelen megszûnt volna. Talán az élet íze, a létezés értelme szûnt meg, vagy távozott el a felnövekedett gyermekek batyujában s ők ott maradtak a néma nagy estében egyedül. Wass Albert
-
Ha túl erősen koncentrálunk egy nehéz problémára, akkor belepottyanhatunk egy mentális gödörbe. Gondolkodásunk beszûkül, és hiába küszködünk azon, hogy új ötletekkel rukkoljunk elő. De ha egy ideig pihentetjük a problémát - és "alszunk rá egyet" -, akkor gyakran új nézőpontból és kreatívabban tudunk rá tekinteni. Nicholas Carr
-
Szeretnék sokáig élni: mindaddig, amíg értelmet tudok adni napjaimnak, és fizikai állapotom lehetővé teszi önmagam ellátását. Az idős embernek már van annyi élettapasztalata, hogy bölcsen maga elé vetíthesse, hogyan is végződhetnek az éppen megélt események - de amíg idáig eljut, sok buktatón kell átvergődnie. Az, akinek minden magától adódik, aki mindent készen kap, nem szerez ilyen tapasztalatokat - ezért én a rosszat is hasznosnak tartom, mert az edzi meg az embert. Vallom, hogy csak saját kárunkon tanulunk - ha egyáltalán képesek vagyunk rá. Én mindenesetre törekszem erre. Reményik László
-
El tudom képzelni Don Quijotét, az elmés, nemes búsképû lovagot, amint késő öregségben a kandalló mellett olvassa Cervantes regényét, és megértő mosollyal mondogatja: Fiatalság bolondság! De nem tudom elképzelni Sancho Panzát hasonló helyzetben. Hiába, az őrültségből ki lehet gyógyulni, de a butaságból nem. Juhász Gyula
-
Ne mint fiú menjen oda, hanem mint férfi. (...) Mint férfi, akin végigszántottak a múlt és jelen csapásai, de aki mégis előrenéz, egy új és egy szebb élet felé. Kérje meg, hogy tartson ki maga mellett. Gondoljon arra, hogy egymás iránt érzett szerelmük igazán gyilkos tûzben állta ki a próbát. Mindketten hajlandók voltak egymásért feláldozni életüket. Ennél csak nem kell nagyobb bizonyíték? Agatha Christie