Téma
Kapcsolatok idézetek
-
Az ember megrendül, ha belenéz fiatalkori önmaga szemébe, és látja magát annak, aki egykor volt – buta, hiszékeny gyereknek. Nem hiszem, hogy bárki is emlékszik rá, milyen volt kisgyerekkorában. A felnőttek azt hiszik, emlékeznek rá, pedig nem. A fényképek és a videofelvételek nem tudják megragadni, ki vagy valójában, sem életre kelteni azt a személyt, aki valaha voltál. Ahhoz, hogy ezt megtehesd, vissza kell menned a múltba. Darren Shan
-
A parlamentarizmus, vagyis az a nyilvános engedély, hogy öt politikai alapvélemény között lehessen választani, nagyon sok olyan embernek hízeleg, aki függetlennek és egyéninek akar látszani és szívesen harcolna a nézeteiért. Végtére is azonban közömbös, hogy a csordára egy nézetet erőszakolnak rá, vagy öt közül választhat. - Aki az öt alapvető véleménytől eltér, és kívül áll, mindig az egész csordával találja magát szemben. Friedrich Nietzsche
-
Amikor háborúval vagy forradalommal eltöröljük azokat a rangokat, amelyek számunkra az arrogancia és a kapzsiság megtestesülései, idővel magunk is olyanná válunk, mint amit le akartunk váltani. Tehát azok, akik azt hitték, legyőzték a zsarnokokat, maguk váltak azzá, amiről azt hitték, nincs többé. Neville Goddard
-
Az ember minden baja abból származik, hogy nem tud megülni otthon, a foteljében. Kilép, találkozik a szomszédjával, összevitatkoznak a telekhatáron, kész a háború. Ránéz a szomszéd nejére, az visszakacsint, kész a házasságtörés. A boltban becsapják öt petákkal, az igazság és rend épülete összeomlik. Egy tolvaj szeme megakad rajta, nicsak, milyen jól öltözött fickó, hazáig követi, előjegyzésbe veszi az utcát, házszámot, kész a rablótámadás. Megeshet, hogy a baj lakcímünkre érkezik, menetrend szerint árvíz, tûzvész, cunami. betegség formájában, de jobbára rásegítünk nyüzsgésünkkel, életmódunkkal, minden óvatlan lépésünkkel. Lackfi János
-
Tele a város olyanokkal, akik nem az Isten jobbjához akarnak felemelkedni, csak az emberi lét minimumáig. Akik nem hajlandók lólépésben a mennybe jutni, nem hajlandók beleájulni a túlvilág ígéretébe addig, míg azon a helyen, ahol a napi betevőért - kenyérért, alkoholért, munkáért, pénzért - nyomorognak, amíg ott a legcsekélyebb esélyt sem kapják meg, többek között a különböző istenek földi helytartóitól sem.
-
Nincs biztonság. Se védelem, se igazság, se szolidaritás. Csak az erősek joga létezik, semmi más. A világ a borzalmak helyszíne, amelyektől csak a gyenge biztonsági rendszerek vékonyan szőtt hálója védi meg az embert. De az egyensúly törékeny. Aki átcsúszik ezen a hálón, az a semmibe hullik. Charlotte Link
-
Hiszel a szerelemben? A szerelem elmúlik. Hiszel a szívedben? A szív megáll. Nemde? Se szerelem, se szív? (...) A feleségedben hiszel? Amint elfogy a pénzed, azt fogja mondani, elhanyagolod. A gyerekeidben hiszel? Amint nem adsz nekik lóvét, az fogják mondani, nem szereted őket. Az anyádban hiszel? Ha nem gondoskodsz róla, azt fogja mondani, hálátlan vagy. Figyelj arra, amit mondok: (...) saját magunkért kell élnünk. Roberto Saviano