Téma
Katonatiszt idézetek
-
A leghitetlenebb szofisták is inkább Isten létét tagadják, mint azt, hogy ő minden tökéletesség, minden tudás és minden szeretet eszménye és megvalósulása. Márpedig hogy adhatna a tökéletesség életet a rossznak, a tudás a hazugságnak, a szeretet a gyûlöletnek és romlottságnak? Az ördög léte csupán mese az emberiség gyermekkorából, abból az időből, amikor a természet világának rontása és csapásai láttára a föld félénk gyermekei azt hitték, hogy két isten van, két teremtő és mindenható szellem, az egyik minden jónak, a másik minden gonosznak forrása; két szinte egyenrangú elv, hiszen Iblisz uralmának számtalan évszázadokig kell tartania, és csak az egek magasságában vívott rettenetes harcok vetnek neki véget. George Sand
-
A szeretet nem érzelem. Sok emberben megvan a szeretet érzése, de ennek az érzelemnek a nevében mindenféle káros tetteket követ el. Ugyanakkor a valódi szeretetre képes ember gyakran tesz valaki hasznára akkor is, ha az illető nem is különösebben szimpatikus, s abban a pillanatban nem érez iránta különösebb szeretetet.
-
Az örök lélek szempontjából nincs olyan, hogy késő. Mert a lélek számára nincs Idő. A megcselekvés a lényeg, mert ez a földi élet oka. Más dimenziókban nincs lehetőség erre a sok csodára, amit emberként megélhetünk, átadhatunk. Csak a fizikai törvények rendjében tudjuk megcselekedni a globális lélek egyetlen feladatát, az elfogadást, a szeretetet. Mert a szeretet nem fogalom, nem érzés, hanem cselekvés. Berente Ági
-
Van egy időtlennek tûnő állapot, amikor teljesen magunkra maradunk. S ráadásul éppen a szakadék fölött, a legnehezebb, legveszedelmesebb helyzetben. Ilyenkor csak két dolog segít. Az egyik a múltból ered, mindabból, ami megtörtént már, s amibe itt, az örvénylő semmiben is kapaszkodót lehet találni. A másik a jövőből üzen, onnan, ahol nincs még semmi, csak lehet... sőt, lesz. Müller Péter
-
A szeretet az maga a lényed... de ez a szeretet mára már csaknem teljesen lehetetlenné vált. A társadalom nem engedheti meg... A társadalom olyan beidegződéseket olt beléd, melyek lehetetlenné teszik a szeretetet, és csak a gyûlölet marad számodra. Így persze a gyûlölet könnyen megy, szeretni nemcsak hogy nehéz, de szinte már lehetetlen. Az ember eltorzult. És csak az eltorzult emberből lehet rabszolgát csinálni. A politikusok és papok mélységes összeesküvésben mûködnek már évszázadok óta. Az emberiséget rabszolgák tömegévé alacsonyították. Megsemmisítik az emberben a lázadás minden lehetőségét - márpedig a szeretet, a szerelem lázadás, mert csak és kizárólag a szívre hallgat, semmi másra. Osho