Téma
Katonatiszt idézetek
-
Miért panaszkodunk a természetre? Az jóindulatúan viselkedett: az élet, ha hozzáértően használjuk, hosszú. Csakhogy egyikünk a kielégíthetetlen kapzsiság rabja, másikunk a felesleges fáradalmak közepette buzgólkodó serénységé; egyikünk bortól van elázva, másikunk a tétlenségtől zsibbadt; egyikünket a mindig mások ítéletétől függő becsvágy menti ki, másikunkat az adásvevés heves vágya hajszolja körbe a nyereség reményével az egész földön, az összes tengeren; némelyeket, akik mindig mások veszedelmén munkálkodnak, vagy a maguké miatt aggódnak, a katonáskodás utáni vágy gyötör. Lucius Annaeus Seneca
-
Üldögélj néhány percet egy kisebb növény vagy egy fa előtt. Emlékezz rá, hogy azt lélegzed be, amit a fa kilélegez, és amit kilélegzel, azt a fa belélegzi. Akkor is, ha ezt tudatosan még nem tapasztalod, gondolati síkon teremts kapcsolatot a növénnyel. Ezt naponta többször is megismételheted. Néhány nap után mindennel másképp kezdesz majd kapcsolatot létesíteni. Sadhguru
-
A legjobb kimondani, ami az ember szívét nyomja, kiönteni a lelkünket, elmondani a szeretteknek, hogy szeretjük őket, kérni azoktól, akiknek sérelmet okoztunk, hogy bocsássanak meg, és szembesíteni azokat, akik minket bántottak, azzal az igazsággal, hogy mit tettek. Ha olyasmiről van szó, amit ki kell mondani, akkor a beszéd mindig előrébb való a csendnél, de a kimondhatatlan tekintetében semmi haszna. Michael Chabon