Téma
Kutya idézetek
-
Hogyha kiáltanék, ki hallana engem az angyalok rendjéből? és ha netán a szivére vonna hirtelen egyik: én belepusztulnék az erősebb lét közelébe. Mert hisz a Szép nem más, mint az iszonyu kezdete, mit még elviselünk, s mennyire bámuljuk, mert megveti szenvtelenül, hogy összetiporjon. Iszonyu minden angyal. Rainer Maria Rilke
-
Szegénységben nőttem fel. Nem vagyok egy tanult ember. Nincsenek képességeim. Nem vagyok kemény munkaerő. És a legtöbb ötletem vagy unalmas, vagy egyenesen szar. És mégis belebotlottam egy olyan állásba, amire nem voltam felkészülve, nem értettem hozzá, és már valaki másé volt, és így is megkaptam. Ha engem kérdeztek, ez az igazi amerikai álom. Bárkivel megtörténhet bármi. Teljesen véletlenszerû.
-
Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró, csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond. (...) És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült. És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát. És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének. Wass Albert