Téma
Mentális egészség idézetek
-
Az egészségről leginkább azt tanítják nekünk, hogy vagy haldoklunk, vagy még nem találtuk meg a megfelelő orvosságot. A kettő között nem maradt sok hely, itt kell élnünk nekünk, akiknek krónikus fájdalmaink vagy betegségeink vannak. Mert még ha kapunk is indokot a fájdalmunkra, ahhoz nem jár megoldás. Így mi a köztes helyen maradunk - meggyőződve arról, valahol létezik egy megoldás a kínjainkra, míg igyekszünk elfogadni azt is, hogy már megtettünk mindent, amit csak lehetett.
-
Sok minden, amit annak idején az emberi lét természetes velejárójának tartottak, ma már egészségbeli zavarnak számít, és kezelést igényel. A szülés, a serdülőkori pszichológiai változások, a félénkség, a boldogtalanság, a kopaszodás, sőt még az idősödés is egyre inkább egészségügyi problémának számít. Ennek sok előnye van - hiszen például a "természetes" szülés akár halálos is lehet -, de kérdéseket is felvet: mi az, ami még normális emberi funkció, és mi az, ami már orvosi beavatkozást igényel? Figyelembe véve, hogy a legtöbb beavatkozás kockázattal jár, mi az, amivel meg kellene tanulnunk együtt élni, és mikor forduljunk az orvostudományhoz segítségért? Julian Sheather
-
Nem lehet igazán megmondani, kit érint majd mentális betegség, és kit kerül el. Az én családomban volt ilyen. Meg voltunk áldva vele. Apám alkoholista volt. Anyám bipoláris. A házban mindig düh és feszültség uralkodott. Csalódottság. Valaki mindig cserben hagyott valakit. És nem lehet ilyen körülmények között felnőni, aztán sértetlenül továbblépni. Nem jöhetsz ki egy koszos házból úgy, hogy azt hiszed, tiszta vagy.
-
- A nő testibb teremtmény a férfiúnál. - De hát ez is csak testbe foglalt lélek? - Az. De mégsem olyan tisztult, mint a férfi. Figyeld meg a gondolkodásukat, s megösmered őket. Emlékezzél rá, hogy anyád mire vigyázott jobban: a testedre, vagy a lelkedre? Minden anya meg van elégedve, ha a gyermeke egészséges. Hogy lélekben egészséges-e, lélekben növekedő-e, erkölcsben, tanulásban jó úton jár-e, az anyáknak az mellékes valami. Gárdonyi Géza
-
Egy gyerek közelsége mindenképpen segít abban, hogy te magad is képes legyél egy kicsit gyerekként mûködni. Valójában az a fontos, hogy a saját gyerek-lényed, aki benned él, meg tudjon szólalni, azzal a szakmai tudással és szemlélettel is felfegyverkezve persze, amit a felnőtt lényed birtokol. Tóth Krisztina