Téma
Menyasszony idézetek
-
Szeretek adni. De tudom, nem önzetlenségből teszem, sőt szinte ellenkezőleg. Ha adhatok, nemesnek érezhetem magamat, kiváltságosnak, bőkezûnek. Ami nekem talán több örömet okoz, mint adományom annak, aki megkapja. Mellesleg gyakorlatból tudom, hogy elfogadni sem könnyû. Viszketeg érzés, mely igen nehézzé teszi a fenntartások és hátsó szándékok nélküli hálát. Vámos Miklós
-
Már most tudom, hogy józanságod lázadni fog ellene, nevetsz majd zavarodban és legyintesz, hogy ez csak mese, ostobaság, de csak azért, mert közben lelked mélyén beleborzongsz a rettentő igazságba, és ez így is van jól. Mert ekkor még nem vagy felkészülve rá, hogy látni tudj, látni merj, látni akarj, és aztán hallgatni bírj. Gaál Viktor
-
Akkor sikeres egy házasság, ha van legalább egy-két közös dolog a felekben. Ugyanazt akarják, valamiben közösek, valamiben hasonlítanak. Lehet ez munka, érdeklődési kör, közös gyermekvállalás (mindketten akarnak gyerekeket). Ezek alapvető dolgok, ebből nincs olyan sok, 5-10. Ha ebből egy-kettő hasonlít, akkor már jó az alapja a párkapcsolatnak. Ha nincs, akkor sokkal nehezebb. Bereczkei Tamás
-
Az őszinteség közel hozza az embereket, főleg, ha hajlandóak vagyunk feltárni a másik előtt a gyengeségeinket. Ez alapvetően ellentmond az intuíciónknak, hiszen alapból úgy hisszük, hogy ha levesszük az álarcot, és kendőzetlenül megmutatjuk a másiknak személyiségünk kevésbé vonzó jegyeit, azzal elriasztjuk magunktól. Valóban az tûnik logikusnak, hogy az emberek akkor tartanának távolságot, ha fény derül a jellemhibáinkra és vétkeinkre. De a valóságban ennek épp az ellenkezője történik. Az emberek közelebb kerülnek hozzánk. A mi tökéletlenségünkben saját esendőségüket és emberi mivoltukat látják. Inkább megnyugtatóan hat rájuk, hogy nincsenek egyedül a saját kételyeikkel, félelmeikkel és gyengeségükkel. Anna Lembke
-
Egy derék kézmûvesre vagy tudósra az vet jó fényt, ha büszkén gyakorolja mesterségét, és elégedetten tekint az életre; és nincs nyomorúságosabb látvány, mint amikor egy cipész vagy iskolamester szenvedő arccal adja értésünkre, hogy ő valami többre, jobbra született. A jónál nincs jobb! Ez pedig a következő: valamilyen képességgel rendelkezni és ebből virtust teremteni. Friedrich Nietzsche