Téma
Napsütés idézetek
-
Ha láttál egy verebet, ismered valamennyit. A rózsák egyformán csodálatosak, gyönyörûek. A napraforgók mindegyike ugyanakkor emeli fel a fejét, és ugyanakkor hajtja le. Csak az ember képes arra, hogy a többitől különböző életet éljen. De ehhez valóban élni kell, nem csak fizikai, hanem sokkal inkább lelki értelemben. Aki így él, az egyedi, megismételhetetlen, összehasonlíthatatlan és pótolhatatlan. Csitáry-Hock Tamás
-
Egyszer egy okos ember azt mondta nekem, hogy fordítsak hátat a Napnak, és nézzem meg, mit látok magam előtt. Az árnyékom volt az. Azt mondta, hogy ez nem csak egy egyszerû árnyék, hanem a lelkem megjelenése a mi világunkban. A Nap sugarai olyan erősen sütnek, hogy képesek arra is, hogy szemmel láthatóvá tegyék számunkra a saját és mások lelkét. De egyvalami nagyon fontos, és ezt jól jegyezd meg - mondta. Mint láthatod, nem csak neked van árnyékod, nem csak az embereknek van lelke, hanem mindennek, ami körülvesz minket. A fáknak, az állatoknak, de még a tárgyaknak is. Ha úgy éled életed, hogy ezt az alapvető igazságot soha nem felejted el, akkor tartalmas és szép életed lesz, és olyan dolgokat fogsz megismerni, amire a legtöbb ember sohasem lesz képes. Tihanyi Márk
-
Az elkeseredett ember felnéz a verőfényes égre, s felismeri, és bizton tudja, hogy az a naptól ragyogó magasság az övé is, és vegyenek bár el tőle mindent, fosszák meg mindentől, amit szentnek, drágának érzett... ezt az egyet, az élő végtelent nem ragadhatja el tőle semmi gonosz, mert a napfény, az égragyogás nem gyûrhető tarisznyába, nem birtokolható, hiszen mindenkié és senkié, s aki mégis magáévá akarja tenni, csak egyet cselekedhet: eggyé válik vele... Szilvási Lajos
-
Sok ûrhajós számolt be a napsütötte félgömb látóhatárán feltûnő finom, vékony, kékes ragyogásról, ami a földi légkör teljes vastagságának felel meg. A látvány hatására általában azonnal, spontán módon átérzik a légkör törékenységét és sérülékenységét. Elmondják, hogy aggódnak érte. Nos, van rá okuk. Carl Sagan
-
Bizonyos, hogy a levegő és az eledel, a szerelem és a napfény, melyek nélkül nincsen élet, egyképpen égetnek, fogyasztanak, mérgeznek bennünket. Méreg az arzén és méreg a szenvedély, méreg a szépség és méreg a boldogság. Méreg a kávé és méreg a vágy, egy Kosztolányi-mondat is az, egy Ady-verssor is: mindez mégis kell, mindez mégis az életünk veleje. Ottlik Géza