Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Kérdezzük meg az emberektől, hogy mit akarnak az élettől. A válasz egyszerû. Boldogságot. Talán ez az elvárás, habár pont az, hogy boldogok akarunk lenni, tart távol attól, hogy azok legyünk. Talán minél többet próbálkozunk, és jobban akarjuk a boldogságot, annál bizonytalanabbak vagyunk, hogy megtaláljuk-e. Elérjük azt a pontot, hogy már fel se ismerjük önmagunkat. Ehelyett csak mosolygunk. Iszonyúan próbáljuk annak a boldog embernek mutatni magunkat, akik lenni akarunk. Míg végül be nem ugrik, hogy mindig is ott volt. Nem az álmainkban vagy a reményeinkben, hanem a tudásban, a kényelemben. Az ismertben.
-
Régen mindig összegyûrt csokipapírnak éreztem magam, amellyel az emberek kipótolják az elveszett bábut a sakktáblán. És így is néztek rám, mint egy csúf idegenre. Arra vártak, mikor ütnek le már végre, hogy ne rontsam az összképet. És most már nem vagyok ott a sakktáblán. Nem játszom más szerepét. Veled vagyok, mint ahogy ennek történnie kellett.
-
Õ kell nekem. Akármit is követett el ellenem és bármit fog elkövetni ezután, akkor is csak ő kell. A szeplőivel, a magányos életével, a halk szövegével, az értelmes szemével. És a szájával. Hogy megint érezzem legalább egyszer, amit vasárnap éreztem. Hogy remeg körülöttem a levegő, mint a forró kályha körül. Szilvási Lajos