Téma
Önbizalom idézetek
-
A megélhetés még ma is - még átmeneti korunkban is, amikor már olyan kevés kényszerítő körülmény van - arra kényszerít majdnem minden európai férfit, hogy vállaljon föl egy bizonyos szerepet, ez az ő úgynevezett foglalkozása, némelyeknek megadatik a szabadság, amolyan látszatszabadság, hogy e szerepet ő maga választhatja, de a legtöbbjük a helyette választott szerepet kénytelen vállalni. Az eredmény meglehetősen különös: előrehaladottabb korban majdnem minden európai összetéveszti magát a szerepével, ők maguk lesznek saját "jó kis játékuk" áldozatai, ők maguk felejtik el, mennyi hangulat, véletlen és szeszély uralkodott rajtuk akkor, amikor "foglalkozásuk" eldőlt - és mennyi egyéb szerepet is játszhattak volna: de akkor már késő! Friedrich Nietzsche
-
Egyetlen út van. A boldogság, a kiteljesedés, az, hogy rád találnak azok a pillanatok, amik kiszíneznek mindent, olyanra, ami a célodhoz visz. Előre, tovább, egészen addig, amíg el nem jutsz a helyedre, oda, ahova születtél. Persze rögtön nem kaptad meg, rögtön nem raktak oda, de az élet mindig adta a jeleket, te meg hallgattál rá. Ha volt eszed. Megteheted, hogy elhessegeted az érzéseidet, és úgy teszel, mintha nem is lennének, de semmi értelme. Egy ronccsá válnál, olyanná, aki nem mer elég mélyre hatolni magában, aki nem mer elég nagyot álmodni, aki nem mer a helyére kerülni. Pedig csak ennyi dolgunk van. Indulj el, menj előre, találd meg a helyed, mert hidd el, mindenkinek megvan a maga helye. Mindenki okkal jött, de nem elég rájönni az okra. Rá kell szolgálni, hogy abban is élhess, ami a tiéd. Oravecz Nóra
-
Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is. Paulo Coelho
-
Az életünk olyan, mint egy utazás, sík területen sokáig túlságosan is egyenletes, könnyû és unalmas, a meredek emelkedőkön nagyon nehéz és kínos, de aztán a hegytetőn nagyszerû látvány tárul elénk, elragadtatást érzünk, a szemünk boldog könnyel telik meg, énekelni akarunk és azt szeretnénk, ha szárnyaink lennének! Majd pedig, mivel az ember nem maradhat ott, hanem folytatnia kell útját, ereszkedni kezdünk lefelé a túlsó oldalon, s annyira elfoglal bennünket az, hogy megvessük a lábunkat, hogy el is felejtjük, milyen élményben volt részünk odafenn a csúcson.
-
Ha elveszítjük egymást szem elől, te csak maradj ott, ahol vagy, én majd megtalállak, mert ha mindketten egymást keresve ide-oda bolyongunk, akkor elkerüljük egymást, és soha nem találkozunk. - Valakinek tehát mindig ott kell maradnia, ahol a dolgok történnek, valakinek ott kell várnia, különben soha többé nem fognak találkozni. Hol is találkozhatnának máshol?!
-
Az emberi lény mindig és mindenhol kénytelen elkeseríteni életét, különben nem lehet boldog. Mert földi paradicsom csak ott lehet, ahol a pokol is jelen van. (Rettenetes szomjúság hozhatja csak létre a kielégülés édes, velőkig hasító gyönyöreit s a rettenetes félelem a boldog megnyugvást.) Füst Milán
-
Amikor szerelembe esünk, úgy érezzük, mintha a mögöttünk lévő évszázadok és generációk összefogtak volna az érdekünkben, hogy ez a találkozás itt és most létrejöjjön. Bármilyen furcsán hangozzék is, az ember a szívében, a csontjaiban hordozza a megérzést, hogy az univerzum és az idő minden egyes darabkája, az összes titkos nyíl mind erre a helyre irányított, ahová most végre megérkeztél, és ahol mindig is lenned kellett. David Levithan
-
Sok szerelme volt, mindegyikről azt hitte, hogy szereti, de mindig eljött az a pillanat, amikor a szerelem egyik percről a másikra elmúlt. Az összes dolog közül, amit ismert, a szerelem volt a legbonyolultabb. Most éppen egy nála idősebb fiúba volt szerelmes. (...) Újra hitt a szerelemben, az érzelmeire hagyatkozott, de annyi csalódás érte, hogy már semmiben sem volt biztos. Ennek ellenére még mindig ezt tartotta élete nagy kincsének. Paulo Coelho