Téma
Opera idézetek
-
Nincs és nem is lehet olyan unalmas és szomorú város, melyben az okos, képzett ember felesleges volna. Tegyük fel, hogy e kétségtelenül elmaradott és durva város százezer lakója közül csak hárman vannak olyanok, mint önök. Önök az érzéketlen tömeget természetesen nem képesek meghódítani, lassanként engedniük kell majd, és elvesznek a százezres tömegben, az élet elfojtja önöket, de azért mégsem tûnnek el egészen, mégsem maradnak minden hatás nélkül. Később önök után talán már hat olyan ember lesz, mint önök, aztán tizenkettő, és így tovább, míg végül az ilyenfajta emberek alkotják majd a többséget. Két-három évszázad múltán az élet bámulatos szép lesz a földön. Az embernek ilyen életre van szüksége, és ha az eddig még nincs meg itten, meg kell sejtenünk, várnunk kell, álmodnunk kell róla, készülnünk kell rá. Ezért kell mindig többet látnunk és tudnunk, mint az apánk és nagyapánk tudott és látott. Anton Pavlovics Csehov
-
Amikor az ember tudományos pályára lép, mindjárt az elején el kell gondolkodnia azon, hogy az alap- vagy az alkalmazott kutatás irányába indul. Akik alapkutatással foglalkoznak, szeretik a rejtvényeket - kiválasztanak egy feladványt, és meg akarják oldani. Akiket az alkalmazott kutatás érdekel, általában szeretnék látni, hogy munkájuk valódi problémákat old meg.
-
A tudományról, a mûvészetről és a vallásról azt tartják, hogy ez a triász az emberiség legfőbb szellemi kincse. Mikor azonban azt kérdezzük, hogy a három közül melyik a legdrágább, kitérnek s többnyire azt mondják, hogy a kérdés nincs helyesen föltéve, tehát nem is lehet felelni rá. Mind a három más szükségletet elégít ki, mind a három a szellemi életnek különböző tereire vonatkozik és nem is lehet őket összehasonlítani. Ennek a válasznak a téves volta rögtön kiderül, mihelyt úgy tesszük fel a kérdést, hogy melyiknek az elvesztése volna az emberiségre legnagyobb veszteség? Ε szempont az összehasonlítás értékmérője: kétségtelenül az a legbecsesebb, amelynek az elvesztése a legnagyobb veszteség. Wilhelm Ostwald
-
Semennyire nem hiszek abban, hogy a politika oldja meg az emberiség súlyos problémáit. Mert az emberiség igazi problémáit csakis jóindulattal, segítő, jobbító szándékkal, együttérzéssel és bölcsességgel lehet megoldani. És mint látjuk, ezeket az erényeket a politika nem, vagy csak látszólag képviseli; ezekkel pont szembemegy. Kizárólag a hatalom és a meggazdagodás szempontjait követi. A nép valódi érdekeit figyelmen kívül hagyja. Laár András
-
Vannak objektív igazságok, amelyek függetlenek attól, hogy mit hiszünk. A víz 100 °C-on forr. A dohányzás halált okoz. Kennedy elnök 1963. november 22-én Dallasban merénylet áldozata lett. Más dolgok igazzá válhatnak, ha hiszünk bennük. A meggyőződésünk önbeteljesítő jóslatként mûködhet: ha megjósoljuk, hogy egy bank csődbe fog menni, és ezáltal sokakat meggyőzünk, hogy vigyék máshová a pénzüket, akkor a bank tényleg csődbe mehet. Rutger Bregman
-
Ezredvégi bölcsesség ide vagy oda, nem sokan vannak, akiket nem fog el az áhítat érzése, midőn egy csillagfényes éjszakán az égre pillantanak. Tudjuk ugyan, a pislákoló fény a természet nukleáris kohóiból ered, s hogy minden csillag egy-egy nap, éppolyan, mint a mienk, mindez mégsem csökkenti a látvány gyönyörûségét. A csillagok fénye, míg hozzánk elért, évmilliókat utazott a hideg ûrön keresztül, s hogy ezzel is tisztában vagyunk, még hatalmasabbnak érezzük a mindenséget, melybe belecsöppentünk. Keith Devlin
-
Kérdezzünk meg egy idős embert, hogy melyek voltak szerinte a 20. század legfontosabb eseményei. Valószínûleg megemlíti majd a két világháborút, a belső égésû motor feltalálását és talán az információs technológia forradalmi újításait is. Az azonban igen kevéssé valószínû, hogy hozzáteszi: "No, és emelkedett a tengerszint." Bjorn Lomborg