Téma
Opera idézetek
-
Az embernek megváltozik az élete, ha megváltoznak a gondolatai. Ha más töltést kap a gondolat, akkor más irányt vesz az akarat, a cselekvés, hiszen cselekedeteink: láthatóvá vált gondolataink. Ha pedig más irányt vesz a cselekedet, más irányt vesz az élet is - és így másképpen alakul és alakít. Gyökössy Endre
-
Mindig furcsálltam, hogy világ nem ismeri fel, micsoda hatalmas lehetőség rejlik ebben a kijelentésben: "Nem tudom." Azok, akik hiedelmekkel és feltételezésekkel tönkreteszik ezt a "nem-tudást", hatalmas lehetőséget mulasztanak el - a megismerés lehetőségét. Megfeledkeznek róla, hogy a "nem tudom" a kapuja - az egyetlen kapuja - a keresésnek és a megismerésnek. Sadhguru
-
Csókolóztunk. Ilyen az élet. Az ember belevész egy ilyen halálos dologba, aztán valamiért mégis abbahagyja. Miért nem halhatunk bele? Pedig úgy szoktuk kezdeni: ezt aztán soha nem akarjuk abbahagyni. És mégis. Egy idő után friss levegőt kell venni, a csillagokra is föl kell pillantani, és másnap, az enyhe gyomortáji émelygést orvosolandó, hozni kell a boltból egy kaukázusi kefirt, és benyakalni. Ez is az élet. Ilyen összetett.
-
Az igazán rettenetes az éghajlatváltozásban, hogy megtanulunk együtt élni az erdőtüzekkel, a hőséggel, azzal, hogy Párizsban, Berlinben, Madridban hajléktalanok főnek meg, milliók halnak meg Indiában, mert kimarad a monszun, a görög társadalom gyakorlatilag összeomlott, az USA nyugati részén az egész mezőgazdaságot tönkreteszi az aszály, az európai esőzések egész közösségeket mosnak el, de mi odabent bekapcsoljuk a légkondicionálót, kint meg begyújtjuk a grillt, az emberiség fennmaradása eddig az egyedülálló alkalmazkodási képességünkön múlt, most pedig ez vezet bennünket a végzetünk felé, mi pedig csendesen és engedelmesen úszunk az árral. Jens Liljestrand
-
A legnagyobb babonáink egyike az elme különválasztása a testtől. Ez nem azt jelenti, hogy be kellene ismernünk: csak test vagyunk, semmi több; azt jelenti, hogy egészen új elképzelést kell alkotnunk a testről. Mert ha a test külön való az elmétől, akkor az nem más, csak amolyan porhüvely. Ha azonban elválaszthatatlan az elmétől, a test már egészen mást jelent, és még nincs megfelelő szavunk egy egyszerre szellemi és anyagi világ megnevezésére. Alan Watts