Ősz idézetek

A bölcsőtől a koporsóig Minden múlandó, illanó itt. Ma még jövő, holnapra múlt, A tarka lepke porba hullt.

Oh! ne nézz rám oly sötéten Pályatársa életemnek, Mint midőn az őszi-felleg Húzza árnyékát a réten; Nézz szelíden, nézz mosolygva: Férfié az élet gondja. Arany János

Ha fölösleges, mit szólok: szavam kihûl, mint ősszel a szél. Macuo Basó

Fehér ördög-lepel hullott miránk, Fehér és csöndes lesz már a világ, Átkozlak, téplek, marlak szilajon, Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom. Megöl a csend, ez a fehér lepel: Ûzz el magadtól, vagy én ûzlek el. Ady Endre

Reszket kint a kert virága Esti szellő hangja kél Menni készülsz s nemsokára Bút okozva távozol. Gerlóczy Márton

A XV. század régi térképein láthatunk széles, formátlan, üres területeket, amelyekre ez a három szó van festve: Hic sunt leones. Az emberben is vannak ily komor területek. Szenvedélyek bujkálnak és nyögnek bennünk valahol, s lelkünk sötét foltjairól is el lehet mondani: itt oroszlánok tanyáznak. Victor Hugo

Minden, ami mû, kevésbé szép a valódinál, s ez növények esetében százszorosan így van.

Ha a növények hangokat adnának, akkor biztosan mindenki odafigyelne rájuk. Ehelyett viszont ők színekkel, formákkal, méretekkel és a felületük milyenségével kommunikálnak. Nem nyávognak, nem ugatnak, nem csipognak. Azt hisszük, hogy nincs szemük, pedig látják, milyen szögben áll a nap, vagy azt, hogy feljött-e a hold. Nemcsak érzik a szelet, de meg is változtatják saját növekedési irányukat a légáramlatok miatt.

Amióta ősz lett a nyár, csak ténfergek a fák alatt, s csak fütyörészem összevissza a jó szomorú dalaimat. Oláh Ibolya

Nem ringat már hintaló, Nem hat rám száz altató, Nem vág földhöz súlyadó, Minden mulandó.

Vannak vidékek ahol csak úgy lehet megmaradnunk ha kezemben a kezed és a viseltes szónak is hamva van ha félárnyékban s ha nem is boldogan száríthat szél és süthet hevet a nap míg a harmatból egy csöppnyi megmarad. Kányádi Sándor

Magános tölgy a völgyben, Cibálta szél, de megmaradt. Egy halott hölgy a tölgy alatt, Vár, egyre vár a földben.

Mit hagyok itt, nem is tudom már, Messzebb-messzebb visz minden óra. Fekete-zöld babérfák terhe Esőzik a bús távozóra: Én kifelé megyek. Ady Endre

Az ember csak szánt, vet, kapál, arat. Ganét hord, újra szánt, újra vet, újra meg újra. S egyszer csak észreveszi, hogy a hajában szürke szálak vannak, megszélesedett a homloka, szakálla szürke már s bajusza bozontos. Az ember csak észreveszi, hogy a csikóból csontos öreg ló lett, a gyermekek szakállt eresztettek és bajuszt. A bölcsőben síró leánykák férjhez mennek és új bölcsők ringanak. Az ember, ha ezeket észreveszi, meglepetve megtorpan és elcsodálkozik. Istenem, mondja, hát így... hát így vagyunk már. Eltelt az idő. Wass Albert

Óh, múlni már Õsz! hullni már Eresszél! Mint holt avart, Mit felkavart A rossz szél... Paul Verlaine

Tünődöm olykor, édesem, jobb lesz-e ha már nem leszek? Lesz-e nyaradnak ősze még vidámabb, és virága szebb? Babits Mihály

A hunyó nap sugarában Nézem, anyám, sírodat: Sárga-piros rózsáival Szórja be az alkonyat. Pósa Lajos

Forgandó minden; mint a köd, minden enyészik.

A te fácskáid télben, éjszakában És Isten irgalmában állanak. És ennyi minden, amit te tehetsz, És ennyi minden, amit tehetünk: Papírral, ronggyal és remegő kézzel Itt-ott egy fácskát bekötözgetünk. A rossz hírek, a hiába-betûk Összeszövődnek téli takaróba, A rongy, a papír és a Kegyelem, Ha érünk új tavaszt - Tündérkéidet tavaszig megóvja. Reményik Sándor

Mind olyan a nő mint a fa, mely alatt Míg könyörögve fut a csevegő patak, Rá nem hullatna egy zöldülő levelet, Csak ha már hervad, és a patak bejegedt, Vagy elment messze, és föltûnt egy új eren. Tóth Kálmán