Ősz idézetek

Hûvös szellő jött. Lement már a nap. Érdemes-e, kell-e még várni rád? Nem felelt senki. Néma volt a táj s könnyezni kezdett sok-sok vadvirág.

Jöhet ezután százszor is az ősz, Az én szememnek nem hull már a könnye: Tavaszi rózsa, megtanultam tőled, Hogy nem búcsuzunk senkitől És semmitől és sohasem örökre! Dsida Jenő

Heverni valahol egy mezőn. Nyírfák. Fehér, nyári felhők. Az ifjúság kék ege. Mivé lett a kalandos szív? Megölték a lét zordon kalandjai. Erich Maria Remarque

Hogyan eltûntek sorjában az évek, Hogyan futottak fürgén, mint az őz. Csak körülnéztünk. Látni alig láttunk, S elibénk állt aranysárgán az ősz. Simonfay Margit

Bár a női ruhákkal úgy áll a helyzet, mint a nyári lombokkal, akármilyen felséges és finom a selyem vagy a szövet, elhervad a divat őszén. Franz Werfel

Szeptemberben az ember lefölözheti a nyár, a tavasz és a tél legjavát, és összekeverheti, mint aranyló, vörös és narancsszínû falevelek halmát.

Halálán van már a nagybeteg természet. Úgy megszomorodom, hogyha széjjelnézek... Mint akasztott ember az akasztófáról, Sárga levél úgy csüng a száradó fáról... Végtére leszakad; letépi a hóhér... Szomorú hóhérja: a sóhajtozó szél... Szép Ernő

A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben. Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben. József Attila

Bent égett a tûz, és az este valahogy olyan otthonos volt, és fájt benne a gondolat, hogy mindez nem lesz egyszer... Itt állnak a fák, nézik a házat, és a ház üres lesz. Teteje beomlik, gerendái elkorhadnak, ajtaját kidönti a szél, és a karámból még egy-egy oszlop áll, és aki áthalad erre, meglátja, és azt mondja: itt valamikor élt valaki. És aztán továbbmegy. És látja a tisztást, a fákat, a patakot és az Istenszékét, és minden éppen olyan lesz, mint most... csak nem ül senki a küszöbön, mert valaki, aki itt volt, elment. Wass Albert

Halihó! Hull a hó! Megjött a Télapó. Hoz a hátán felhő-málhát, meg-megrázza ősz szakállát - s hull a hó. Halihó!

Minek nékem szép szem korom-fénye? Napjaim mért szállnak sötétségbe? Ifjú esztendőim vesznek, múlnak, szemöldök-bokraim szélbe hullnak. Sorvadj, szív, sóvárogj, árva gerle, mért vagy szép, ha párod nincs semerre? Tarasz Sevcsenko

Nem szárny ez s nem madár, nem szél, csak éjszaka, Csak a nemlétező neszek káprázata.

Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem. De hogy minden nap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Lázár Ervin

Kipp-kopp, most már egy síri alkony Ködös, süket nótáját zengi Az őszi est. Ma se jön hozzám, Ma se jön hozzám senki, senki. Ady Endre

Hûs hajadon árnyát húzza az alkony, emlékeinket lassan összehajtom, mint pásztor nyáját. Köszönöm a földet, a létet, téged, s hogy vagyok. Márai Sándor

A hervadó virág mellett mindig ott egy felpattanó rügy. Ha egy virág elhal, rengeteg mag marad utána. Mennyire hasonlít életünk egy virághoz!

A teám kihûlt, azon gondolkodom, Miért keltem fel. A reggeli eső miatt párás az ablakom, És semmit nem látok, De ha mégis, akkor minden szürke lenne. A fotód a falon Emlékeztet arra, hogy nem olyan rossz, Nem olyan rossz. Eminem

Lehullott falevél vagyok, aki azt hitte, hogy örökké él, és aztán úgy halt meg, hogy maga sem tudta, miért. Falevél vagyok, aki szerette a napot és a holdat, sokáig nézte az elhaladó buszokat és a zajos villamosokat, és soha senki nem szólt neki, hogy tél is létezik a világon. Ezek a levelek éltek és virultak, amíg lehetett, aztán egy napon megsárgultak, és a fa megvált tőlük. Nem úgy búcsúzott el tőlük, hogy viszontlátásra, hanem úgy, hogy Isten veletek, mert tisztában volt vele, hogy soha többé nem térnek vissza. Paulo Coelho

Napjaim, koldusok, belesnek némán a házam ablakán, elveszett dallamot siratnak a billentyûk a zongorán. Kinn a hajnal ég, ébred a lángolás, de benn örökké tart a napfogyatkozás.

Éjszaka a tenger partján áll egy kislány apjával. Keletre néz, fürkészi az őszi eget. A kislány a parton apja kezét fogja. A gyászfelhők egyre lejjebb szállnak győztesen, míg végül mindent elemésztenek, és bámulják az utolsó könnycseppeket.