Téma
Szolidaritás idézetek
-
Egy jéghegy 90 százaléka víz alatt van. Ha valaki kiválóan ért valamihez, hetekig képes írni róla, azonban a vizsgán erre mindenkinek csak egyetlen óra áll a rendelkezésére. A hallgatóknak úgy kell megmutatniuk a jéghegy csúcsát, hogy a vizsgáztató ebből kikövetkeztethesse, mi maradt a víz alatt. Richard Dawkins
-
Olyan könnyû néha azt érezni, hogy egyedül minket kínoz ez az élet, hogy csak mi vagyunk elégedetlenek, csalódottak, hogy éppen csak megúsztuk. De ez az érzés hazugság, csak ki kell tartanunk, csak meg kell keresnünk a bátorságot, hogy szembenézzünk a gondjainkkal, hogy egy napon valaki vagy valami átsegíthessen minket a nehézségeken.
-
Ha valami ellentmondana a világról szóló tudásunknak, akkor a tudósok úgy tekintetnének rá, mint kihívásra, amelyre választ kell adni: ki kell dobni vagy legalábbis meg kell változtatni a jelenleg érvényes modellt. Az ilyen megmérettetések, majd változtatások és azok kipróbálásának, igazolásának sorozata visz egyre közelebb az igazsághoz. Richard Dawkins
-
A közösség egy érzés, amiben feloldódhatok, és amit újra és újra átélek, ha másokkal összehangolódom. A közösség nálam valami hatalmasabb létező, aminek számíthatok a segítségére, amiben bizodalmam van, de tartok a büntetésétől vagy rettegek a kirekesztésétől. A közösség létezése az élettől elválaszthatatlannak, örökkévalónak tûnik. Csányi Vilmos
-
Szellemem (...) föllázad a nyugalom ellen. Adjon egy problémát, valami munkát, a legnehezebb titkosírás megfejtését, a legbonyolultabb eset tisztázását. Akkor a rendes kerékvágásba jutok, és nincs szükségem semmiféle izgatószerre. De a lét unalmas egyhangúságát utálom: epedek a lelki izgalmak után. Arthur Conan Doyle