Téma
Változás idézetek
-
Az ember hisz a jóban, hisz abban, hogy csak jót kell adni a társainak. Nem bántani meg senkit. Mégis előfordul. Nem tudatosan, véletlenül. Megbocsátok. Teljes mértékben igyekszem elfelejteni, és úgy kezelni, mintha mi sem történt volna. Ez nekem nagyon jó, tudom, annak a személynek is, aki korábban megbántott. Ez olyan, mint az ajándékozás. Nyertes Zsuzsa
-
Mikor sikerült kimondanod, ami fájt? Mikor hallgatott meg valaki? Mikor tudtál úgy beszélni, hogy nem panaszkodtál, hanem megosztottad a környezeteddel azt, ami igazán bántott? És mikor figyelt rád valaki úgy, hogy közben nem magára gondolt, hanem minden szeretetével, segítő szándékával feléd fordult? És tudta, hogy segít neked, már azzal is, hogy meghallgat? Ha az ember valakit meghallgat: könnyít rajta. Müller Péter
-
Nem is találkoztam olyan pályatárssal, aki elitta volna a tehetségét, ahogyan mondani szokás, az agyát. Legfönnebb azt a nem kevésbé fontos készségét, hogy kezelje, becsülettel bánni is tudjon vele. Veszendőbe rendszerint a személyiség megy, amikor lassanként megváltozik, külsőre-belsőre átalakul egy régi barát: ő az, akinek újabban a homloka mindig egy kicsit nyirkos, aki egy kicsit fésületlen és gyûrött, nikotinos a körme, egy kicsit "illatos", és tekintete előtt, mint a nyári forró úttest fölött a levegő, a bizonytalanság lila párái remegnek. És egy kicsit már megbízhatatlan, kicsit hazudós, tudja ezt ő is, emiatt bûntudat molesztálja, mulasztásai nyomasztják, magyarázkodik, füllentései készségesen bevonulnak az életrajzába, végül már nem is bír szabadulni a mámorban keletkezett világ kellékeitől. Bodor Ádám
-
Ha választanunk lehet két megoldás között, amelyek egyike némi közeli jót és távoli nagyon rosszat, a másika pedig közeli kicsi rosszat, de távoli jót jelent, akkor habozás nélkül a közeli jót ragadjuk meg. Ezért irtjuk ki például az esőerdőket, ezért eregetjük a levegőbe a szén-dioxidot és a folyókba a sok mérget. Lényeg az, hogy amikor a döntéseink túlságosan összetett rendszerre vonatkoznak, nem vagyunk igazán bölcsek a lehetőségek megítélésében. Lehet, hogy ezért szavazunk főleg olyanokra, akik azonnali fizetésemelést ígérnek és tartózkodnak a szükséges megszorításoktól. Csányi Vilmos
-
Ha azt tanítjuk valakinek, hogy a tavaszi virágok nézegetése bûn, és ezt elhiszi nekünk, és mégis így tesz, akkor azt tehetünk vele, amit akarunk. Nem védekezik. Nem érzi úgy, hogy megérdemli a védelmet. Nem küzd. De Isten mentsen bennünket az olyantól, aki a saját értékrendje szerint él. Isten mentsen a tiszta lelkiismeretûtől! Õ az, aki le tud győzni bennünket. Ayn Rand
-
Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy "úgy legyen". És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen. Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserû, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy "úgy legyen". És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hívő, az optimista, a jóra készülő emberek dolgai általában jobban sikerülnek, mint a keserû, pesszimista és rosszat váró emberekéi. Ez nagyon szép legenda, amely megmaradt bennem. Vigyázni kell, hogy mikor száll el fölöttünk a két angyal. Csakugyan hiszek abban, hogy az egyik legfontosabb dolog a bizalom. Popper Péter