Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Véletlen idézetek
Ha megtörténnek a valószínûtlennek tartott események, ráadásul gyakran történnek meg, akkor jobb magyarázatokat keresünk, amelyek szerint ezek az események végső soron nem is olyan valószínûtlenek.
Brian Greene
A logikán kívül minden véletlen.
Ludwig Wittgenstein
Vannak katasztrófák, amiket egyszerûen nem látsz, nem számít, milyen alaposan tervezel. A kis lépések azok, amik megváltoztatnak mindent.
Az életünket nem éljük, az életünk történik velünk.
Bálint György
Az élet gyakran visszakézből pofán csap bennünket azzal, amit verejtékes küzdelemben olyannyira el akarunk tolni magunktól.
Halász Margit
Meghalni könnyebb, mint élni. A születési anyakönyvi kivonatunkra nem az van írva, hogy az élet könnyû lesz. A tragédiát lehetőségbe lehet fordítani, addig ismeretlen képességeinket fedezhetjük fel.
Edith Eger
A természet elleni harc az, amit ha véletlenül megnyerünk, a vesztesek között találjuk magunkat.
Erre való az ima: a sors olykor olyan rossz lapokat oszt, hogy kell valaki, aki erősebb nálunk.
Akikkel találkozunk, megváltoztathatnak bennünket, néha olyan mélységesen, hogy utána még a nevünkben sem vagyunk ugyanazok.
Yann Martel
Nem csupán a politikától függnek az emberi sorsok. A kisebbségi közösség tudástőkével váltja hátrányos helyzetét előnnyé.
Végel László
Az idő képes összezsugorítani egy teret és megszokottá változtatni a különösségét.
Veronica Roth
Fordult a Föld, hogy közelebb kerüljünk, Megfordult maga körül felénk, Mígnem álmában összehozott minket.
Szövevényes az élet; az ember sohasem tudja, mikor botlik meg valami hurokban.
Oláh Gábor
Sajnos a csoda segítségével sem kaphatunk meg mindent, amit akarunk, de az életünk azért lehet boldogabb.
Matt Haig
Oda kell figyelned a jelekre. Az élet néha mentőövet dob, vétek, ha azt nem fogadod el. Vétek, ami az egész életedben kísérteni fog, mint egy átok. Ez az, amikor válaszút elé érkezett az életed... és ezt most ne cseszd el!
Az összeesküvés-elméletekben éppen az a jó, hogy nagyon nehéz bizonyítani őket - vagy épp az ellenkezőjüket, viszont remekül föl lehet használni őket mindenféle furcsa élethelyzet megmagyarázására.
D. Tóth Kriszta
Vannak az életnek zaklatott pillanatai, amikor azt se vennénk észre, ha körülöttünk összeomlana a föld.
Victor Hugo
Az "egy a millióhoz" kétségtelenül meg fog történni, a megfelelő gyakoriságnál nem sûrûbben és nem is ritkábban, de az meglepetés lehet, hogy éppen velünk történjék meg.
Ronald Fisher
Mivel a sors útjába akadályt gördíteni úgysem lehet, a dolgok, amiknek meg kell történniük, előbb vagy utóbb bekövetkeznek.
Jü Hua
Vannak alkalmak az ember életében, amikor nem valóságosak a percek, úgyhogy össze se tudja számolni őket.
Stephen King
« Előző
1
…
34
35
36
37
38
…
51
Következő »