Ady Endre

Én nem hívlak, Te akarsz jönni, Ma még könnyû, szokott a bánat, Tán nem ölne meg a búcsúzás, Ma még irgalommal kívánlak.

Valamely Isten-fejen állok, Mert így birom a birhatatlant, Mert így birom el a szivemet, Ezt a jó és mégis rossz katlant.

Én egyre vágynék: förtelmeset zuhanni S mégis élve Semmisülni, élni, vágyni és kapni.

Sohse kivánkoztam nagy erdőket nyírni, Fájásokat fájón, fájlalva lebírni, De szeretek olykor s manapságig írni S fájó fájdalmamat imigyen kisírni.

Fájnak az Életnek fájásai, fájnak S fájnak orv képei torz, képtelen tájnak, Szemembe csatornás könnyeket ma vájnak: Szabadúlj el Öröm, szabadúlj el Bánat.

Kár, hogy néha sokáig élünk És úgy vagyok, hogy sehogy se vagyok.

Ízedet ízlem édes szájjal S aztán egyszerre el-tova-tünsz Csalással, bûnnel és homállyal.

Vár bennünket minden boldogság, De őrjöngőn nem rohanunk. Biztos, hogy megtaláljuk egymást S kinyujtva Már távolról ölel a karunk.

A legdrágább a világon az élet, az élet az egyetlen igazság s az élet az egyetlen cél.

Ájultan és káprázón néztelek, Arany, valóság, kóborlás, itthon S láttam mindent, Mitől borongtam s bolondultam titkon.

Nem szerettem Soha Náladnál senkit busongóbban, Vágyóbban és ismerőbben, Tenger-rosszban és csermelynyi jóban, Ahogy vagy és aki vagy.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg, Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes, Adj kínt nekem, a megéhezettnek: Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

Bevégzett csókkal lennénk szívesen Megbékült holtak, De kell az a csók, de hí az a tûz S mondjuk szomorún: Holnap. Majd holnap.

Engem kinullázott az Élet, Én már dacból sem adnék Bárkinek is meleg hûséget.

Még egyszer fogom más csókjainál Szemeimet lezárni: Majd ha ő is így csókol valakit, Csukott szemekkel, Mert engem nem bírt már tovább várni.

Mint elárvult pipere-asztal, Mint falnak fordított tükör Olyan a lelkünk, kér, marasztal Valakit, ki már nincs velünk.

Gőggel kisértetbe csak egyszer is vinnél, Nyoszolya-virágnak még csak egyszer hinnél, Adnám új vágyamat vágyakozó vádnak S adakozó számat ragadozó szádnak.

Áldva, csöndben, békén, Emlékkel és csókkal Akarlak elhagyni, Meleg után fagyni, Egyedül maradni, Egyedül érezni, Egyedül meghalni, Áldjon meg az Isten.

Beteg vagyok, az élet megtört, Anyám. Hol az a vágy, mely hajszolt hajdanán? Már nincs vágyam, Beteg vagyok, az élet megtört.

Most ölelne meg valaki, Mikor futni kéne futva, Mikor: ébredek-e holnap, Isten tudja.