Tisza Kata

A hazugság oly mértékben toxikus, és átírja a valóságérzékelést, hogy testi tünetekben is megjelenik. Nem egy embert tesz áldozattá, hanem a teljes rendszert, annak összes tagját. Kihat a mentális egészségre, az érzelmi stabilitásra, a teljes immunrendszert gyengíti, ami hosszú távon fizikai leépüléssel járhat. A hazugság önmaga fenntartására újabb bántalmazásokat generál. Ha az egyik fél hazudik, az a másikat is hazugságba löki. Meg kell tagadnia önmaga számára a saját zsigeri megérzéseit, ezért hosszú távon le fog fagyni. Ellopták az életét. Ha ellopják az életét, ki fog fordulni önmagából.

A direkt tanácsadás nem hat, mert az valaki másnak a megoldása, nem a tied. Nem küzdötted meg, nem kapcsolódik hozzá a felelősséged. Az utasítás sem hat, mert az ellenállást szül és az autonómiától foszt meg. Semmi sem segít úgy egy emberen, mint az értő meghallgatás. Az, hogy figyelnek rá. Pusztán ettől olyan ereje támadhat, hogy megteszi, amit tennie kell. Sokkal több jót teszünk tehát egy emberrel, ha beszélni hagyjuk, mint ha helyette gondolkodunk. Ha kérdezni tudunk, és jól, az előreviszi. Ha reflektálunk a gondolataira, akkor rálát magára kívülről is. De nem szólhatunk bele, nem ítélkezhetünk.

A csend nem gyógyít meg. A csend elmélyíti a sebed, és elfertőzi. Úgyhogy ez az út nem járható. Beszélni kell. Mondani kell. Ordítani és üvölteni kell. A falon át, jó hangosan.

A szomorúság, a valódi bánat, az egy bátor, sokrétû érzés. Azt jelenti, hogy hordozója már átélte az örömöt, és felvállalja annak elvesztését, veszteségét is: a bánatot. (...) A szomorúság nem depresszió. A szomorúság élethelyzet. Az élethelyzet megoldásával ki lehet jönni belőle, bár törvényszerûen lesz utójátéka a bánatnak, lenyomata a bőrön. A depresszió azonban nem az örömből fakad, mint a bánat, hanem a depresszió az élet elvesztése, a közöny.

A profi lelki bántalmazó nem érint fizikailag, a profi gyilkos nem hagy nyomot, a profi diktatúra úgy húz köréd falat, hogy az láthatatlan, és nem bonthatod le legálisan. Csak szétverni tudod, vagy belehalsz.

A legtöbb bántást nem a gyûlölet okozza. Az elől el lehet lépni. Menekülni, védekezni. A legtöbb bántás a tévesen, sebzetten értelmezett szeretetből fakad. Mert az elől nem lépsz el. Abba belefekszel. És hagyod, hogy élve vájja ki a belső szerveidet.

A bántalmazás egyik legalantasabb formája az a passzív emberkínzás, amit elhanyagolásnak nevezünk.

Egy csók, ami kívülről csóknak tûnik, valójában sok minden lehet: árulás, erőszak, manipuláció, kényszer, hazugság, szerelem, lehet halál is, és lehet élet.

Megcsalni valakit, majd szólni, hogy figyelj, beleszerettem valaki másba, elmegyek: nem számít bántalmazásnak. Ez emberi dolog, van ilyen, el kell fogadnunk, egy ember nem a tulajdonunk. Csalni valakit, egy életen át alázni, hazudozni, igényeit ignorálni, és nem elmenni, hanem kényszeríteni arra, hogy velünk maradjon, megfenyegetve, ha elmegy, a gyerekeit elvesszük: bántalmazás. Akkor is, ha egyetlen ujjal se verték meg az áldozatot. Nem számít. Elrabolták az életét és az identitását. Egy ember tulajdonná tétele, miközben azzal terheljük, hogy ő az, aki tönkretesz egy családot, ha elválik, miközben egy ilyen kontextus már régen nem számít családnak, a leggyakoribb megjelenési formája a családon belüli erőszaknak.

A posztigazság korában élünk. Hazudik szinte mindenki, fel se tûnik. Ha valaki nem hajlandó hazudni, deviáns. Deviancia tehát minden coming-out: melegség, válás, betegség, szegénység, szenvedés, gyász. Az illető megrepeszti a hazugság burkát, aki pedig hazudni akar, az stigmatizálja.

Amíg áldozat vagy, addig tehetetlen is vagy. De amint tudomásul vetted és cselekszel, onnan túlélő leszel. Felállsz az áldozatiságból, nem rekedsz meg. Az igazság az, ami felemel.

A bántást nem lehet megérdemelni. A bántás mindig a bántóról szól.

Az ember abszurditásban nem tud élni. Ahhoz, hogy képessé váljon, értelmet fog adni az abszurditásnak is.

Ha valamiben én nem vagyok képes hinni, akkor az a pozitív gondolkodásnak nevezett csomag. Rendkívül egysíkúnak és redukáltnak találom. Épp egy veszteséget élsz meg, épp gyászolnod kéne, elhagytak, csalódtál, megbetegedtél, akármi, de mivel a környezet nem viseli el a frusztrációt, mert benne is szorongást ébreszt, ezért rád szól, hogy tessék már pozitívan gondolkodni. Az ember nem robot. Nincs neki ilyen gombja, és ha van, azt elfojtásnak nevezik. Ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem élem meg a fájdalmam, elrejtem, és mosolyt erőltetek magamra, hogy kellemesnek találjanak, sőt akár elhitetem magammal, hogy jól van az, ami nincsen jól. Ilyen értelemben a pozitív gondolkodás káros, mert nem az egyén érzéseinek ad teret, hanem a társadalmi elvárásnak.

Amíg mindenáron egy rendszeren kívül akarsz maradni, addig a rendszer ugyanúgy meghatároz. Csak van, aki belülről szolgálja a rendszert, és van, aki kívülről. Mert ugyanazon szabályok állítanak korlátot.

Kerüld az olyan embereket, akik a saját kedvükre akarnak használni, akiknek nem jelezheted a határaidat! (...) Önmagaddal szembeni kötelesség a határaid tisztelete, és ha ezt valaki megszegi, az nem tisztel téged. Inkább tartsanak bunkónak, minthogy megfelelni próbálj olyan elvárásoknak, melyek megsemmisítik az emberi méltóságodat. Ha tiszteled magad, akkor automatikusan nem leszel prédája azoknak, akik nem tisztelnek. Ha ezzel embereket veszítesz, ám legyen. (...) Nincs people pleasingelés, mert ez az egyetlen szerencsétlen életem van, és ezt nem azzal akarom tölteni, hogy kikönyörgöm az elfogadást.

Az önvédelem azt jelenti elsősorban, hogy nem bántod magad. Nem bántod magad azért, mert kövér vagy sovány vagy, mert öreg vagy fiatal vagy, mert gazdag vagy szegény, fehér vagy fekete, beteg vagy egészséges, sikeres vagy sikertelen vagy. Nem bántani magad azt jelenti, hogy másnak se hagyod, hogy bántson. Ha megteszi, úgy az önvédelem azt jelenti, hogy távolságot tartasz tőle. Nem magyarázkodsz, nem akarsz más lenni, csak azért, hogy megfelelj. Aki szeret, elfogad. Nem bánt, hanem nyílt párbeszédet folytat veled. Mindenki másnak a küszöbön kívül a helye.

Minden kiüresedett valóság, minden nihil, minden kiderült hazugság lehetőség arra, hogy újraindítsd az életedet úgy, hogy az igaz, úgy, hogy az a sajátod legyen.

A legrosszabb döntéseket akkor hozzuk, amikor kevésnek érezzük magunkat. Éppen ezért a legjobb döntéseink érdekében a legtöbb, amit tehetünk, az, hogy reális önértékelésre teszünk szert. A legbiztosabb önvédelmi eszköz a pontos önismeret. Ha látod saját magadat, tudod, mire vagy képes, és mire nem. Bárki bármivel bánthat, alapjaidban stabil maradsz.

Összeomlott embernek sosem mondjuk azt, hogy szedd össze magad, mert éppen azért omlott össze, mert nem volt erre képes. És azt se mondjuk, hogy váljál el, vagy menjél férjhez, vagy szüljél gyereket, mert se a válásáért, se a házasságáért, sem a gyerekéért nem mi fogunk felelősséget vállalni, hanem ő maga.