A napkelték, a nápolyi öböl, a tenger... de az ember nézi, nézi és elszomorodik. Ez a legrosszabb, hogy mindig valamiért szomorú az ember. Akkor már jobb itthon: itt legalább másokat okolhatok, és magamat felmentem.

Kapcsolódó idézetek

1. Gyakran gondolok arra (...), hogy nincs szomorúbb dolog a világon, mint ha el kell válnunk szeretteinktől. Az ember olyan elveszettnek érzi magát. Jane Austen
2. Néha, amikor a partról a tengert nézem, boldog vagyok. Amikor a tengerről nézem a partot, el vagyok veszve.
3. Éltem külföldön, tudom, milyen, amikor nem a barátok, a család, a tejfölös csirkepaprikás és a túrógombóc hiányzik már, hanem a szomszéd kertben a nyárfa leveleinek a rezgése, az árnyék, ahogy egy unalmas nyári délután végigvonul egy ismerős tûzfalon. És amikor mindenki a naplementét nézi az óceán partjáról, ahogy a tûzlő napkorong sisteregve tûnik el a horizonton, lesz egy bolond, aki kelet felé bámul, mert magyarul mesélt neki az apja, és magyarul énekelt neki az anyja, amikor gyerekként húzta az időt, és nem akart aludni menni. És ez a bolond az óceán partján én leszek - illetve voltam.
4. Az egyedüllétben van valami szégyenletes. A szorongást és a szomorúságot, amivel jár, még csak el lehet viselni - a szégyent nem. Galgóczi Erzsébet
5. Szomorú dolog remény nélkül élni, testvér... Előrenézek, és a jövő elijeszt... Valami dermesztő, északi-sarki atmoszférában járok-kelek, ahova be nem hatol a nap sugara... Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
6. Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem. De hogy minden nap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Lázár Ervin
7. A tenger a megtestesült érzelem. Szeret, gyûlöl és sír. Fittyet hány minden próbálkozásnak, mikor szavakkal akarják fogságba ejteni, leráz minden béklyót. Bármennyit beszélj róla, mindig lesz valami, ami kimaradt. Christopher Paolini
8. Ami lehetne, az elrontja nekem azt, ami van; s aminek lenni kellene, attól elemészt engem a szomorúság. Henri-Frédéric Amiel
9. S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...) Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál. Wass Albert
10. Örülj velem! Hiszen olyan szomorú, ha az ember egyedül örül. Gotthold Ephraim Lessing