A nyitott sír felett lomha fekete varjú száll. Két szárnycsapás közt rám mered a dermesztő Szabály. (...) De törvény, hogy a halál csak az élőnek fájjon: remegjek - gyászod örvén - önnön tragédiámon.

Kapcsolódó idézetek

1. Ám sírjon a nyíl verte vad: Ép gímnek tréfaság: Mert ki vigyáz, ki meg szunyad: Így foly le a világ. William Shakespeare
2. A tûz kihunyt, csak a füstje száll, s Te újra szabad vagy! Repülj, vándormadár! Hogy engem megöltél, ezért ne törd magad, én mégse kívánom halálodat. Eredj a pokolba és éld világodat!
3. Csak az én telem nem ily mulandó. Csak az én halálom nem halandó. Akit egyszer én eleresztettem, az a madár vissza sohse reppen. Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki... Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni! Babits Mihály
4. Ha meghalok, addig sírj mindennap a sírom felett, míg a földből előbújik egy csíra, akkor öntözd a könnyeiddel, hogy addig nőjön, míg gyönyörû fává terebélyesedik, és gyökerei átölelik a testemet. John Green
5. Fáj, ami nincs és fájó, ami van. Nincs más, mint a remény, ami megvigasztal a rosszban: eljön majd a halál, balsorsom nem örök. Publius Naso Ovidius
6. S ha már nincs fény az égen, Kihûlő véremre madarak szálljanak, S nekem nincs már mit kérnem, Csak még egyetlenegyszer hadd lássalak. Ismerős Arcok
7. Halálán van már a nagybeteg természet. Úgy megszomorodom, hogyha széjjelnézek... Mint akasztott ember az akasztófáról, Sárga levél úgy csüng a száradó fáról... Végtére leszakad; letépi a hóhér... Szomorú hóhérja: a sóhajtozó szél... Szép Ernő
8. Két gerle megmutatja Kihûlt hamvaimat, S elturbékolja néked Az én szomorú halálomat. Nyikolaj Vasziljevics Gogol
9. A gyász (...) mint egy féreg, mohón beeszi magát a felületes szemlélő számára masszívnak tûnő fába és fájdalmas furatokat hagyva maga után, belülről meggyengíti a szerkezetét. Minden más veszteségben ott rejlik a lehetőség csírája. Az elvesztett javakat vissza lehet szerezni. Ha valamely törekvésnek gátat vetnek, lehet más utat találni. De a holtak sosem térhetnek vissza az életbe. A gyász végérvényesen velünk marad. Eva Stachniak
10. A hangya döglött legyet cipel, de a hangya túl kicsi ahhoz, hogy élhessen, a légy elég nagy volna hozzá, de döglött, az eleven hangya mozgatja, ezért mégis élőnek látszik, az élő halott, a halál terhétől a halott élőnek látszik, de valójában nem az. A halál és az élet elválaszthatatlanul összefonódik, a halál átjárja az élet teljességét, és ez a szöveg szinte minden pillanatában és minden szintjén tetten érhető. A halál megeszi az életet, és jelen van mindenben. Herta Müller