A valóságban a világ nagy, én pedig kicsi vagyok, el vagyok veszve benne. Aztán veszek egy színházjegyet, beülök a nézőtérre, s egyszeriben fordul a kocka: a világ hirtelen összezsugorodik, beszorul a színpad négy fala közé, én pedig mint egy szemlélődő filozófus vagy jósisten kívülről figyelem, hogy mi történik benne. Mint amikor egy gyerek egy üveggolyót tart a kezében és belelátja az egész világot. Ez az átlényegülés a színház varázsának egyik forrása.

Kapcsolódó idézetek

1. Elképesztő, hogy csak ülök egy szinte üres szobában, és találok egy világot. Ez a világ gazdag, váratlan tulajdonságai vannak, és nem tudjuk, mire bukkanunk legközelebb. (...) Hogyan lehetséges mindez? Képtelen vagyok felfogni. Nem értem, mit jelent. Nem tudom, hogy van-e egyáltalán ilyen absztrakt világ. Arra hajlok, hogy nincs, és becsapjuk magunkat. John Horton Conway
2. A színház (...) a kölcsönös megtévesztésen alapszik. Az előadó úgy tesz, mintha nem saját maga, hanem másvalaki volna, a közönség meg önként aláveti magát a megtévesztésnek. Ebben a pimasz játékban mindkét fél megalázza magát, mert hagyja, hogy palira vegyék. A színész roppant sebezhető, mert hátha nem sikerül a dolog, és hiába bízik abban, hogy a közönség elismeréssel adózik ügyes hazugságának. A nézőtéren ülők érzései - mármint az, hogy ne érezzék magukat átvert hülyéknek - viszont attól függnek, elég tehetséges-e a színész. Ha a színész kellő ravaszsággal hajtja végre a dolgot, akkor mindenki nyer. Cserébe a néző körülbelül egyórányi kollektív - és ártalmatlan - varázslatot kap. Michael J. Fox
3. Azonnal érződik, hogy jön-e aznap az emberrel a közönség. Amikor nem, az nagyon nehéz, mert ilyen helyzetben könnyen abba a hibába lehet esni, hogy elkezdünk erőlködni, ami viszont csak még inkább eltartja az egésztől a közönséget. Fontos, hogy legyen bennünk egy könnyedebb lelki tartás, nem szabad erőltetni semmit, így végül többnyire átbillen a dolog. Nagyon érdekes, hogy sokszor elég csak három-négy ember, akik képesek magukkal vinni a közönség többi részét, akiknek köszönhetően eluralkodik egy hangulat. Talán pont ez a színház lényege, hogy minden este másik közönséggel találkozik az ember, és hogy miként sikerül hatni rájuk újra és újra. Molnár Piroska
4. Ha komolyan vesszük az utat embertől emberig, lélektől lélekig, akkor az előadás a játékosok és a közönség "öszvegyalulódásával" születik meg. Ha képzeletük, érzelmeik, gondolataik egymásra épülnek, akkor az előadást nem a színház és nem a néző fantáziája csinálja, hanem együtt.
5. A színház fura mûfaj, itt nincsenek független vagy állandó értékek: mindig másokkal együtt érvényes az, amit én éppen csinálok. Nélkülük nem megy. Örökösen változó, kiszámíthatatlan, mindig van benne izgalom. Attól még, hogy én ma jó voltam a színpadon, nem jelenti azt, hogy holnap is az leszek... az is csak pillanatokra érvényes, ha azt érzem, igazán remekül összejött egy-egy előadás, a többiekkel és a közönséggel is mûködött a láthatatlan kémia. Lovas Rozi
6. Mi a színház? Egy fajta kibernetikai gép. Nyugalmi állapotában ez a gép a függöny mögött rejtőzik. De mihelyt felfedik, hozzálát, hogy bizonyos számú üzenetet küldjön számunkra. Ezen üzeneteknek az a különös tulajdonsága, hogy szimultánok és ugyanakkor különböző ritmusúak; az előadás egy bizonyos pontján egy időben hat vagy hét információt kapunk (ezek: a díszlet, a ruhák, a megvilágítás, a színészek helye, mozdulatai, arcjátéka, szavai), de ezen információk közül egyesek megmaradnak, tartósak (pl. a díszlet), míg mások változnak (a szavak, a mozdulatok); tehát így valódi információs polifóniával állunk szemben, és ez az, amit színpadi hatásnak nevezünk: a jelek egy bizonyos sûrûsége. Roland Barthes
7. A jó színház olyan, ami után a néző változni tud. (...) És milyen egy jó találkozás egy másik emberrel? Ami után én vagy ő változni tudunk. Vecsei H. Miklós
8. A színház külön életet követel, teljesen más világokat nyit ki az emberben, hallásban, látásmódban és örömökben is. Kovács András Ferenc
9. A színház lényege a gondolkodtatás, és az, bár ez számtalanszor elcsépelt, hogy tükröt tartsunk az adott kornak. És tényleg, nem válaszokat kell adni, mert énszerintem sokkal érdekesebb, amikor gondolkodásra sarkallja a színház vagy egy adott mûvészeti ág a nézőt vagy a hallgatót, a befogadót.
10. A színházban minden képlékeny, mindig mindent elölről kell kezdeni. Ismerkedsz a szereppel, puhítod, van rá hat heted, és egy rendeződ, aki segít. Bejárhatod az utakat, hibázhatsz, amíg a végén kialakul valamilyen végeredmény - amit a kritika vagy lehúz, vagy még jobban lehúz. Ha egyáltalán írnak róla. A film pedig a pillanat mûvészete. Egyszer kell nagyon igaznak, nagyon jónak, nagyon őszintének lenni.