Ugrás a tartalomra
Az ember ott érzi a lelke mélyén a világunknál jobb világ eszméjét. De a jobb világ nem a miénktől eltérő világ, a jobb világ egységes világ. A láz, mely a szétforgácsolt világ fölébe emeli szívünket, az egység vágyából fakad. Nem hitvány menekülés; konok igény bejelentése. Akár vallás, akár bûnözés, minden emberi erőfeszítés ennek az esztelen vágynak engedelmeskedik véső soron, formát igyekszik adni a formátlan életnek.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember kényszeres vágyat érez arra, hogy megismerje a körülötte lévő világot és annak összefüggéseit, rendet rakjon a káoszban - vagy legalábbis fenntartsa magában annak illúzióját, hogy érti a világ mûködését. Ugyanis erre van szükségünk ahhoz, hogy magabiztosan mozogjunk a világban, és úgy érezzük, irányítjuk a saját életünket.
Krekó Péter
-
Az életet nem lehet alakra faragni, a lélegzetet bezárni, mint ahogy a test vágyait sem lehet teljesen elnyomni. Nem lehet mindig eldönteni, hogy a jóság, avagy a gonosz hoz-e gyümölcsöt. Néha olyan nap virrad ránk, amikor egyetlen gonosz cselekedetnek nagyobb a haszna, mint ezer jónak.
Ahmet Ümit
-
Majdnem minden embernek szüksége van rá, hogy elhitesse magával, hogy hozzájárul egy jobb világhoz. Vagy hogy legalábbis nem teszi rosszabbá. Hogy a jó oldalon áll. Még ha... nem is tudom... talán a legrosszabb tetteinknek is van valami magasabb célja? Mert majdnem mindegyikünk érzi, hol a határ a jó és a gonosz között, így ha a saját erkölcsi kódexünk ellen vétünk, kénytelenek vagyunk mentegetőzni saját magunk előtt.
Fredrik Backman
-
Az emberek csak azért imádkoznak, hogy nekik jobb legyen, és a másvilágon, ami (...) nem is létezik, el ne kárhozzanak? Nem volna jobb a jót önmagáért, és nem a vallás kényszere és félelme alatt cselekedni?
Gerlóczy Márton
-
A társadalom termeli a vallást, egy visszájára fordított világtudatot, mert maga is visszájára fordított világ. A vallás ennek a világnak általános elmélete, enciklopédikus összefoglalása, népszerû formába öntött logikája, spiritualista becsületügye, lelkesedése, erkölcsi szentesítése, ünnepélyes kiegészítése, általános vigasztaló és igazoló alapja. A vallás az emberi lényeg fantasztikus megvalósulása, mert az emberi lényegnek nincs igazi valósága. A vallás elleni küzdelem tehát közvetve küzdelem ama világ ellen, amelynek szellemi aromája a vallás.
Karl Marx
-
Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami, ne legyen különválasztható a testtől, és megszûnjön nyomtalanul, mint a kihûlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy e földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény és nyomorúságban van koporsó zártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemû örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás és egy másik világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek.
Mikszáth Kálmán
-
Mennél több feszültséget, megkötöttséget és leigázottságot teremt a lelkekben korunk pillanatnyi érdeke, annál sürgetőbbé válik az igény, hogy a megkötött lelket fölszabadítsa, és a politikailag megosztott világot az igazság és szépség zászlaja alatt újraegyesítse egy általános érdek, amely a tisztán emberi, a kor minden befolyásától mentes valósághoz fûződik.
Friedrich Schiller
-
Életünket egy valós világban éljük. Hogy jól éljünk, szükséges, hogy a lehető legjobban megértsük a világot. Ez a megértés nem könnyû. A valóság és a valósággal vállalt viszonyunk számos eleme kifejezetten fájdalmas számunkra. Csak a szenvedés és az erőfeszítés vezethet el a megértésig.
-
Ellenállhatatlan igény él az emberekben a katarzisra. Arra a hitre, illúzióra, hogy bármennyi baj és szenvedés van is a világban, végül mégiscsak minden jóra fordul majd, mégiscsak van remény. E nélkül a hit vagy illúzió nélkül nehezebb volna az élet.
Hankiss Elemér
-
Az ember arra vágyik, hogy szeressék, annak hiányában arra, hogy csodálják, annak hiányában arra, hogy féljék, annak hiányában arra, hogy gyûlöljék és megvessék. Mindannyian valamilyen érzést akarunk kiváltani másokban. Az ürességtől a lélek megborzong, bármi áron kapcsolatot kíván teremteni.