De Európa szívéből szakadtam, így csak osztják, ugor, vogul hangon, e kancatejszagú, hal- és zsírszagú nyelven kiáltom túl az Óperencián is őseim: szinte az Õs Sejt jaját-gyönyörét, halandóan is halhatatlanul.

Kapcsolódó idézetek

1. Öt napja, öt éje... Az orgona kezdte, s azóta csupa fölszakadt sajgás vagyok, álom és csupa zsenge sóvárgás, néma indulat, s az hangot követel, éneket, zengőt, emberit, édeset, mintha enélkül - így fenyeget - nyomtalan halnék szét az egekbe, ahogy a májusi orgonaszag. Szabó Lőrinc
2. A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé. Kahlil Gibran
3. Szomjan halok a forrás vize mellett; Tûzben égek és mégis vacogok; Parazsas kályhánál vad láz diderget; Hazám földjén is számûzött vagyok. Francois Villon
4. Hideg télben, az esti szélben A szó megszakad, benned ragad A fenyő színe, a kenyér íze, Az ősök dala, a szíved szava, A szülőföld hív haza. Ismerős Arcok
5. Hallani zúgó szavát a szélnek, halálos télből üzen az élet, égi tüzekből földre születtem, vagyok legyőzve legyőzhetetlen. Bikini
6. Ha fölösleges, mit szólok: szavam kihûl, mint ősszel a szél. Macuo Basó
7. Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok, a versek. Itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok. Itt a szavakról olyan régi emlékképeim vannak, mint magukról a tárgyakról. Itt a fogalmak s azok jelei végzetesen, elválaszthatatlanul összeolvadnak. Kosztolányi Dezső
8. Úgy élek, hogy alig élek, Mert a betegségtől félek, haj. Ó nagy egek, ó kis egek Nincs szó rá, hogy hogy` rettegek, haj. Szemem szikráz, fogam vacog, Bacillusos minden vacok, Jaj, jaj, jaj. Gábor Andor
9. Kedves vagy így, Anyám, hogy most fölém borul hajadból mind a hófehér, és úgy dajkálsz szemed sötét ölén, hogy megszeret az ég és fölcserél; s így szinte jó, ha széthullok én, mint fény a felkavart patak vizén.
10. A szájam széle cserepes, A szél majd` fölrepeszti. Oly egyszerû, oly egyszerû: A szomjúság epeszti! Gábor Andor