Egy arc derûje lelkembe ivódott: Õserdő fáiba a napsugár. Tegnap volt, vagy százezer éve már: Én nem tudom. Én azt tudom csak, hogy lement a nap, Egemről egy mosoly leáldozott.

Kapcsolódó idézetek

1. De ha lemegy a nap, már nem nagyon ismersz rám. Becsukott szemmel zuhanok a fény után. S míg a pohárban el nem olvad a jég, addig egy kicsit megint olyan leszek, mint rég. Ismerős Arcok
2. Szembe a Nappal néztem egykor, Nagyon-nagyon fiatalon. Gyönyörû volt, most is, ma is még Meleg tőle a mosolyom. Egy életre megpirosított. És most öreglegényesen, Bácsikásan, nagyapókásan Megintcsak a napot lesem. Sík Sándor
3. A napsugár az ablakon át cirógatja arcom, Behunyt szemmel arra gondolok, mikor átölelsz, ha alszom. Ha lemerült a szívem, mindig te voltál a töltő, és hogy megköszönjem neked ezt, kevés egy emberöltő. Children of Distance
4. Ugyanaz a napsugár olvadt az arcunkra: lesültünk. Én pár nap múlva levakartam; már nem akartam olyan lenni, mint te. Kemény Zsófi
5. Az arcodat már álmomban se látom; a messzeség homálya elfedett, de érezlek, ha szél borong a fákon, s az éjtől visszakérem lelkedet.
6. Letörlöm-e arcodról az esőket csókjaimmal? - oly mindegy ez ma már nekem. Ahogy az ősz a fagy beálltán a virágról, lemondok rólad, szerelem. Ladányi Mihály
7. Tûnnek évek, jönnek évek. Köd s homályra fény terûl, A leszállott esti csillag Reggel újra felderûl: De az ifjukor kihervadt, Véle kéj és szerelem, S nem hozhatja vissza többé Semmi földi kérelem. Bajza József
8. Zuhog az eső, belefárad az égbolt, Sötét a világ, árnyak futnak feléd, Jókedv és öröm, boldog nevetés rég volt. Lesz-e napsugár egyszer még?
9. A mosolyod kiûzi lelkemből a sötét fellegeket Egy édes álomban, amit valahol láttam. Még ha a lemenő nap magával is ragad, árnyékaink mégis összefonódnak.
10. Ahogy múlik az ég, ahogy fölkel a nap, A gyûlölet végre a múltra marad, És a fák, a vizek, és a tétova szél, S a néma hegyoldal is újra beszél. Dés László