Élünk tovább a nagy Tejutnak Tán százezer uj csillagán, De szerteszórva, öntudatlan. Minő alakban? Az talány. Szivemből gyöngy, vagy drágakő lesz, Agyamból fényes napsugár, Mely egy Mindenséget bejár; Mig két kezem, sziklákba nyomva, Vulkánok láváját kidobja.

Kapcsolódó idézetek

1. Talán lobbanna még sugár, amely hitetlen jövőmben a reményt életre gyújtaná; s dobog talán egy szív, amely a tömkelegben megértené a szivem, s visszhangot adna rá. Alphonse de Lamartine
2. Mi örök gyerekek, valamennyien, örök megbántottak és örök bizakodók. Maga így szokta mondani: "A csillagok azok a kis lámpások, amik felé haladnunk kell, ha boldogok akarunk lenni. Nézd meg csak jól, a te csillagod is ott fönt van." S én úgy véltem, az ezermillió csillag között látom is a magam kicsi csillagát, amelyet bizonyára Anyám meszelt fel az égre a hosszú nyelû, festékes fejû meszelőjével ugyanúgy, ahogyan a házak falára szokta felmeszelni a lila, kék, vörös, zöld és mindenféle díszeket. S azóta is úgy hiszem, a felé a csillag felé menetelek szakadatlanul. Roppant utakat tettem meg, roppant megpróbáltatások között, fáradhatatlanul és azzal a tudattal, hogy sohasem érkezhetem be a célba. Mert csodálatos valami - nemhogy közelednénk, de egyre inkább távolodunk a céltól. Mennél többet tanulunk, annál kétségbeejtőbb a tudatlanságunk, mennél többet dolgozunk, annál inkább elveszítjük értékünket. De nincs kibúvó: a csillag csakugyan ott ragyog a fejünk felett, s akinek sikerül hozzátámasztania a létráját, az fel is jut a közelébe. Kassák Lajos
3. Homok, szikla, víz és ég vagyunk, hajók horgonyai és vitorlák a szélben. Mi vagyunk az utazás egy helyre, ami más lesz, ahányszor csak álmodunk, elbukunk, mosolygunk vagy sírunk. Ragyogó, szikrázó, tökéletlen csillagok vagyunk. Mindig is vágyni fogunk erre vagy arra, mindig lesz, amiben hiányt szenvedünk, mindig több lesz a kérdésünk, mint a válaszunk, de mindig lesznek ilyen varázslattal, boldogsággal teli pillanatok is, amikor az ember megpillantja Istent, és egyszerûen eláll a lélegzete.
4. Tudom alszol, ha ébren volnál, A csillagok közt barangolnánk, Körbe néznénk, a felhők csúcsán, Megszületnénk egymás ajkán. Esti Kornél
5. Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen, aki ilyen körülmények között felfuvalkodik vagy szorong vagy jajgat, mintha valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna. Marcus Aurelius
6. Honnan tudom én, mi lesz belőlem? - Szélsőségek, nagy álmok, nagy érzések kohója a lelkem. - De átmenet, középút nincsen benne, döggé formál majd a sorsom, szerencsét vagy szerencsétlenséget hozok-e azoknak, akiket szeretek, s a lelkem vörös szilajon fölcsapó szent lángja megéget - nem tudom. Hogy tart az élet valamiért - vakon hiszem... Boncza Berta
7. Az ember feljő, lelke fényfolyam, A nagy mindenség benne tükrözik. Megmondhatatlan kéjjel föltekint, Merőn megbámúl földet és eget; De ifjusága gyorsan elmulik, Erőtlen aggott egy-két nyár után, S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia. Kiirthatatlan vággyal, amig él, Túr és tünődik, tudni, tenni tör; Halandó kézzel halhatatlanúl Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is, Még a hiúság mûve van porán. Vörösmarty Mihály
8. Titokzatos, megfejthetetlen világ a mi szívünk. Olyan érzékeny, olyan változó. Egy gyenge fuvalom nehéz lavinákkal zúzza össze minden atomját, s egy mosolygó napsugár új életre tudja kelteni. Ady Endre
9. Ami a családomat illeti, akár halott is lehetnék. Ami a csillagokat illeti, akár ne is léteznék. Azok csak ragyognak és ragyognak, vég nélkül, vagy legalábbis a végítélet napjáig. És a bolygók szüntelenül haladnak tovább pályájukon, velem vagy nélkülem.
10. Kicsiny sajkáink ismeretlen óceán habjait szelik - s ez bizony megrémít minket. Ám szédítő csoda részesei vagyunk. A tenger varázslatokkal teli, az égbolton csillagok úsznak. S eleven életünk közöttünk zajlik.