Fehér ördög-lepel hullott miránk, Fehér és csöndes lesz már a világ, Átkozlak, téplek, marlak szilajon, Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom. Megöl a csend, ez a fehér lepel: Ûzz el magadtól, vagy én ûzlek el.

Kapcsolódó idézetek

1. Karollak, vonlak s mégsem érlek el, Itt a fehér csönd, a fehér lepel. Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán, Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk, Állunk és várunk, csüggedt a kezünk A csókok és könnyek alkonyatán. Ady Endre
2. Te győzz le engem, éjszaka! Sötéten úszó és laza hullámaidba lépek. Tünődve benned görgetik fakó szivüknek terheit a hallgatag szegények. Pilinszky János
3. Halál! irgalmas, halvány, csendes angyal! Halk szárnycsapással, óh, keresd fel őt. Érintsed hûvös csendesítő ajkkal A forró, lázas, egykor büszke főt. Szelíd karod a roskadót ölelje. S ha már e földön nyugtát nem lelé: Bilincsét összetörve égő lelke Hadd szálljon áldóbb, szebb világ felé.
4. Hófehér csend volna jó, szép, lélekbe olvadó. Hótiszta szó, hótiszta lét, értékelni, ami tiéd, hálát adni az új napért, családodért és magadért. Mentovics Éva
5. Gyûlöllek, mar a védtelen harag, elfordulok, hogy meg ne lássalak, félek, fagyok, borzongok, engedek, fogam megkoccan, nehogy kérjelek: szeress, ölelj, megöl a szomjúság, kezdődjön újra bennünk a világ, az ősi ködben két felhőgomoly egymás felé húz, borulj rám, omolj, összecsapásunk villám, néma csók, csak te! csak én! borulók, lázadók, belőlünk szülessen a csóvás fény, mindenben te és mindig újra én! Hajnal Anna
6. Legyünk egy kicsit csendben! Födje mély csend a szíveket: mert a sötét, elgyötört földre Karácsony közeleg. Jó, ha most lelkünk messze hagyja a hajsza, lárma mind. Ne siessünk hangos utakra! Karácsony lesz megint.
7. Aludj, szavam fel nem zavar, Hisz álmod oly tökéletes! Ébredj? Fény várjon, zivatar? Sírj és nevess? (...) Aludj! Még bûvkört jár vele Egy álom: Szellemed nyugodt; De szertefoszlik Édene Ébred s zokog. Edgar Allan Poe
8. A fehéret speciel utálom, mert határtalan. Fehér éjszakák, fehér zászló, fehér papírlap, fehér hajszál (...), sőt a fehér tulajdonképpen nem is szín. Maga a semmi, mint a csönd. Szavak nélküli zene, zene nélküli csönd. A csönd: fehérség. Nem bírom a csöndet, sem az egyedüllétet, ami ugyanaz.
9. Mint szörny, kit rejt a felleg: Üvölt kínom. Az éj után esengek, Az éjt hívom. Háttal fordulok keletnek, Hol öröm árja reszket, Mert fénykarmával az ég Agyamba tép. William Blake
10. Meghajtom gőgös, vad fejem, Ziháló mellemen kezem. A térdem roskad, mint betegnek, S könnyeim lassan megerednek... A semmi súlyos érzete Sziklaként rám ólomkodik, A lélek veszte, végzete, Hogy vétkezik, hogy elbukik. P. Jánossy Béla